Kalandparkká alakítják a marosszentgyörgyi Cinege domb fölötti erdőt

Az enyhe telek miatt egyre jobban elnéptelenedett a marosszentgyörgyiek de még a marosvásárhelyiek egyik kedvelt helye a Cinege domb, ahol egykoron sízni, szánkózni lehetett.

Ugyan különösebben nem volt kialakítva a pálya, mégis vonzotta a téli sportok kedvelőit.

Sófalvi Szabolcs újrázni készülő polgármester a Maszolnak elmondta, két évvel ezelőtt azzal a kéréssel fordult az Országos Erdészeti Hivatalhoz, hogy engedélyezze a domb fölötti erdő használatát és annak parkerdővé alakítását.

Fotó: A szerző felvétele

A tervek szerint az erdőben padokat helyeznek el, sétáló ösvényeket, turisztikai pontokat illetve kerékpárutat is kialakítanak. Ehhez kapcsolódik majd egy másik projekt is, amelynek keretében a közelben található egyhektáros, az elmúlt években erdősített területen kalandparkot létesítenek. A fák között drótkötélpálya épül, az erdőn kívül nyári bobpályát szerelnek fel.

Következetesség, kitartás és persze pénzre van szükség hangsúlyozta a negyedik mandátumát töltő, Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere, hozzátéve az elmúlt 15 év alatt 44 pályázatot nyert meg a község. Ezek összértéke meghaladja az 50 millió eurót.

A választások tekintetében bizonytalanabbnak látja a jövőt, de közölte, szeretné folytatni ezt a munkát, csapatával olyan hosszútávú terveket vázoltak fel, amelyek megvalósításával mindenképpen jobbá tennék a helyiek életét. A polgármesternek jelenleg két kihívója van. Egyik az AUR, a másik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben indul.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?