Így fog kinézni felújítás után a temesvári Opera tér

Győztest hirdettek a temesvári Opera (ma Victoriei) tér felújítására kiírt nemzetközi versenypályázaton; a város önkormányzatának hétfői tájékoztatása alapján a Studio Arca és a Prodid Kft-k közös munkája nyerte el az 1,5 millió eurós tervezési szerződést.

A versenypályázat győztese zöldövezetben gazdag teret képzelt el | Fotó: Temesvár Polgármesteri Hivatal

A győztes munkát Radu Golumba és a közismert Șerban Sturdza jegyezték főépítészként, a nemzetközi szakmai zsűri pedig azért választotta őket, mert értékelték ahogyan elképzelésük harmóniát teremt a városi lét és a természet között. Megőrizték a tér sajátosságait, ugyanakkor modern hangulatot kölcsönöztek neki. „Az Opera teret olyan komplex módon mutatják be, hogy miközben különböző részein eltérő típusú élményeket kínál, mégis harmonikus egészt alkot” – idézte a közlemény az indoklást.

Fotó: Temesvár Polgármesteri Hivatala

Mint már beszámoltunk róla, ezt a nemzetközi versenypályázatot a Romániai Építészek Rendje (OAR) és a város polgármesteri hivatala írták ki. Az építészektől azt várták, hogy olyan térrendezési javaslatokat tegyenek, amelyek alapján modern és egységes stílusú átalakításon eshet át a jövőben belvárosi tér. A kiíráskor aláhúzták a tér történelmi és kulturális jelentőségét, amit szeretnének kihangsúlyozni.

Fotó: Temesvár Polgármesteri Hivatala

A fődíj mellett 30 ezer euróval jutalmazták a második helyezettet, a miközben a harmadik helyezett 15 ezer euróval vigasztalódhat. A különdíjasok 7 ezer eurót kapnak.

A hétfői eredményhirdetést követően még tíz napig lehetőség van óvást benyújtani, majd nagyjából másfél év áll majd a győztes rendelkezésére, hogy a részletes terveket elkészítse. Dominic Fritz, Temesvár polgármestere a Tion.ro-nak azt mondta, hogy a kivitelezést helyi és uniós forrásokból, esetleg hitelből finanszíroznák, és nagyjából 2026 után számolnak vele.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?