Jóváhagyta a képviselőház a nemzeti rákellenes tervet

Jóváhagyta szerdai ülésén a képviselőház a nemzeti rákellenes tervet. A tervezetet 260 támogató szavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el az alsóház.

A 2023 és 2030 közötti időszakra vonatkozó dokumentum a rákos megbetegedések megelőzésére, illetve leküzdésére irányuló intézkedések alapjául szolgál majd.

A terv végrehajtását az egészségügyi minisztérium finanszírozza az állami költségvetésből. Az erre fordított éves összeg nem lehet kisebb az országos egészségügyi programokra szánt költségvetés 20 százalékánál.

A betegség felfedezése időben a kulcs | Fotó: Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

A törvény jövő év január 1-jétől lép életbe. Ettől a dátumtól számítva 180 napon belül a kormánynak jóvá kell hagynia a végrehajtási szabályait.

A parlamenti vitán a tervezet egyik kezdeményezője, Nicoleta Pauliuc nemzeti liberális párti törvényhozó rámutatott, több mint 30 évvel a rendszerváltó forradalom után először van nemzeti rákellenes terve az országnak. Arról biztosított mindenkit, hogy a stratégia „nem egy újabb papír lesz a minisztériumi hivatalnokok fiókjában”, mivel ugyanis törvény formájában adják ki, biztosan alkalmazni fogják, hozzárendelve a megfelelő költségvetési forrásokat. Úgy véli, a nemzeti rákellenes terv valós változást fog hozni ezen a területen, mivel az ország legjobb szakemberei dolgoztak rajta.

Korábban Dégi László Csaba egyetemi docens, a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság és az Európai Rákszervezet igazgatója a Maszol #Fórumon elmondta, az mindenképp jó, hogy van terv, de kérdés, hogy ez valóban segít-e a betegeknek és a hozzátartozóknak. A dokumentumban olyan lényeges kérdéseket nem határoztak meg, hogy mennyivel szeretnék a mortalitást csökkenteni országos viszonylatban. A méhnyakrák által előidézett mortalitás például háromszor magasabb Romániában, mint az Európai Unióban. Itthon nagyjából 100 ezer személy betegszik meg évente, és körülbelül 60 ezerre tehető a daganatos betegségek következtében elhunytak száma. Tehát hozzávetőleg egy év alatt 40 ezer új túlélőre is figyelni kell, akik ugyanolyan fontosak, mint bárki más, csak éppen őket hagyják a leginkább magukra.

Az európai rákellenes tervben a vállalások között szerepel, hogy minden 2,5 millió emberre átfogó kezelést nyújtó onkológiai központot hoznak létre. Lakosságarányosan Romániában hat ilyen központra lenne szükség, most csak négy van. Ennek része az is, hogy csak szórványosan elérhető az ingyenes pszichoterápiás kezelés, magyar nyelven beszélő szakembert találni pedig még nehezebb.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?