Jogerős ítélet: Neamț megye területéhez tartozik a Békás-szoros

Jogerősen elutasította a legfelsőbb bíróság a rendkívüli felülvizsgálati kérelmet, amelyet a Hargita megyei önkormányzat nyújtott be a Békás-szoros közigazgatási hovatartozása ügyében.

Az MTI a Székelyhon.ro alapján írt beszámolója szerint így kimerültek a jogorvoslati lehetőségek a Hargita és a moldvai Neamț megye között több mint egy évtizede zajló határperben.

Borboly Csaba korábbi Hargita megyei tanácselnök tavaly novemberben jelentette be, hogy a megyei önkormányzat a legfelsőbb bírósághoz fordul a Békás-szoros közigazgatási hovatartozása ügyében, és a szomszéd megyével folytatott határper újratárgyalását kéri.

A legfelsőbb bíróság áprilisban hozott alapfokú ítéletében megalapozatlannak ítélte és elutasította a keresetet. A fellebbezést követő jogerős ítéletében ismét az elutasítás mellett döntött.Fotó: Maszol

A Hargita megyei önkormányzat jogászai azzal indokolták a rendkívüli felülvizsgálati kérelem benyújtását, hogy szerintük ellentmondásos az ügyben tavaly októberben hozott jogerős ítélet indoklása.

A Marosvásárhelyi Ítélőtábla 2023. október elején utasította el Hargita Megye Tanácsának fellebbezését a határperben. Ezzel helybenhagyta a Hargita Megyei Törvényszék korábbi alapfokú ítéletét, miszerint Erdély egyik legjelentősebb természeti látványossága közigazgatásilag Neamț megyéhez tartozik.

Hargita megye közgyűlése a 2022-ben indított perrel másodszor próbálta módosíttatni a megyehatárt. A korábbi per több mint tíz évig tartott, a jogerős ítélet a moldvai megye önkormányzatának adott igazat.

A 2022-ben indított második perben a Hargita megyei önkormányzat azt kérte a bíróságtól: érvénytelenítsék a Gyergyószentmiklós és a Neamț megyei Almásmező közigazgatási határait megállapító, 1998-ban készült jegyzőkönyvet, mert a határmegállapító bizottságban nem vettek részt a két megyei közgyűlés képviselői, holott ez megyehatár is egyben.

Arra is hivatkoztak, hogy a jegyzőkönyvben megállapított határ nem azonos a romániai közigazgatási határokról szóló 1968-as törvényben szereplővel.

Székelyföld egyik legnagyobb látványosságának számító Békás-szoros egy tektonikus eredetű szurdokvölgy a Hagymás-hegységben. 1971-ben védetté nyilvánították, jelenleg a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park része, amely az egyetlen székelyföldi nemzeti park. A szoros kisebb része Neamț, nagyobb része Hargita megye területén van. Térségében számos természeti látványosság található, mint a Gyilkos-tó, a Nagy-Hagymás vagy az Egyes-kő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?