Ismét tüntetnek a fővárosban a rendőrszakszervezetek

A bukaresti Victoriei téren tüntetnek szerdán a rendőröket, illetve a börtönőröket tömörítő szakszervezeti szövetségek képviselői. A tiltakozók nem értenek egyet a munkaügyi minisztérium által közvitára bocsátott sürgősségirendelet-tervezettel, amely szerint a bértörvényben 2022-re előirányzott összeg és a 2021 decemberi fizetésük különbségének mindössze egynegyedével nőne a fizetésük.

A szakszervezet képviselői szerdai közleményükben hangsúlyozták, béreiket immáron két éve befagyasztották, miközben több mint 25 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. „Nem kérünk a kormány asztaláról elénk dobott morzsákból, a törvényben előírtaknak megfelelő bért követeljük” – fogalmaztak a közleményben.

Fotó: Agerpres

Hozzátették, miután hat napon át tiltakoztak, úgy érzik, a kormány és a koalíció „hátat fordított a követeléseiknek”. Azt is felrótták, hogy a kormány épületénél tartott tüntetés alkalmával a kabinet három olyan alkalmazottját küldték el a tárgyalásra, akik nem értették meg a rendőrök követeléseit, és a vonatkozó törvényekkel sem voltak tisztában. Bár Lucian Bode belügyminiszter az augusztus 16-i egyeztetésükön világosan elmondta, hogy van pénze a szaktárcának a bérkülönbözet felének a kifizetésére, a döntés még várat magára, „a politikai játszma folytatódik” – nyomatékosították.

Vasile Zelca szakszervezeti vezető szerdán azt nyilatkozta, a 2017/153-as bértörvény maradéktalan alkalmazását követelik, ragaszkodnak hozzá, hogy a bérkülönbözet legalább felét megkapják ebben a hónapban, a másik felét pedig néhány hónap múlva, az év végéig.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?