Ismét tiltakozásba kezdenek az tanügyi szakszervezetek a megígért béremelés elmaradása miatt

A tanügyi szakszervezetek bejelentették, hogy csütörtökön újabb tiltakozást szerveznek a négyszázalékos béremelés miatt, hiszen a kormány jelezte: a pedagógusok bére nem nő a törvényben foglaltaknak megfelelően. Bár 2021 végén azt tervezték, hogy január 10-étől általános sztrájkba kezdenek, az ötletet elvetették, mivel a tanárok nagy része szabadságon volt.

A tanügyi szakszervezetel szerdai közleménye szerint január 13-án, csütörtökön 10 órakor kezdetét veszi a százfős tiltakozás a bukaresti Győzelem téren, majd 11.30-tól a Szociáldemkrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) székházai előtt folytatják a sztrájkot.

Fotó: Kiss Gábor

„Az általános sztrájk nem kezdődött meg január 10-én, mert egy ilyen akció mozgósítást igényel, a tanárok többsége pedig szabadságát töltötte. Folytatni akarjuk a párbeszédet a kormánnyal, szeretnénk, ha nem bánnának velünk közömbösen” – nyilatkozta Simion Hăncescu. A szakszervezetek újratárgyalják az általános sztrájk elindítását, belső körben felmérik, kik és hányan vennének részt egy ilyen megmozduláson. Ddecemberi felmérésük alapján akkor a tanárok közel 70 százaléka tüntetett volna.

A tanárok 2021-ben sem kaptak béremelést, a pénzügyminisztérium pedig 2022-re be akarta fagyasztani a közalkalmazotti fizetéseket, majd mégis megszavazott számukra egy négyszázalékos emelést a törvénybe foglalt 16 százalék helyett. A tanügyi szakszervezetek képviselői a tiltakozásuktól remélik a változást.

Kapcsolódók

Kimaradt?