Béremelést ígért az állami vasút alkalmazottainak a szállításügyi miniszter

Növelni fogják a vasúti alkalmazottak fizetését - ígérte Răzvan Cuc szállításügyi miniszter csütörtökön, a szektorban dolgozók fővárosi tüntetését követően. 

Răzvan Cuc kijelentette, van költségvetési keret a román állami vasúttársaság (CFR) alkalmazottainak béremelésére. Azt nem részletezte, mennyivel növelik majd a vasutasok fizetését. 

Mint írtuk, csütörtök délelőtt a vasúti szakszervezetek mintegy ezer tagja tüntetett a szállításügyi minisztérium épülete előtt. A vasutasok béremelést, jobb munkakörülményeket, beruházásokat, a Román Vasúttársaság (CFR) átszervezését, illetve a vasutasok jogállásáról szóló törvény elfogadását kérik, azzal fenyegetőzve, hogy nyáron általános sztrájkba lépnek, ha nem teljesülnek követeléseik. 

A szakszervezeti szövetségek vezetője, Iulică Măntescu rámutatott, egy 30 éves tapasztalattal rendelkező mozdonyvezető nettó bére a különféle pótlékokkal együtt sem éri el a 3000 lejt, a többi vasúti alkalmazott pedig ennél is kevesebb pénzt visz haza havonta. Azt is sérelmezik, hogy elakadt a képviselőház munkaügyi bizottságában a vasutasok jogállását szabályozó törvény tervezete. Măntescu úgy vélte, 100 milliárd lej értékű beruházásra lenne szükség ahhoz, hogy a vasúti infrastruktúra megfelelő állapotba kerüljön, ugyanakkor a CFR spanyol, lengyel vagy német mintára történő átszervezését, a CFR Rt., a személyszállítással foglalkozó állami vasútvállalat, illetve a teherszállítási részleg újbóli egyesítését szorgalmazzák.

A tüntetők küldöttségét fogadták a szállításügyi minisztériumban, majd ezt követően a tiltakozás véget ért.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?