Ismét a parlamenti szakbizottságokban tárgyalnak a kétfordulós polgármester-választásról

A korábbi években benyújtott tizennégy törvénytervezetet utasított el keddi ülésén a képviselőház. A kétfordulós polgármester-választás bevezetéséről szóló AUR-tervezet visszakerül a szakbizottságokhoz.

A polgármesterek és a megyei tanácselnökök két fordulóban történő megválasztásáról szóló jogszabályjavaslat vitát váltott ki az alsóház plénumában. A Szociáldemokrata Párt (PSD) a tervezet ellen foglalt állást. Alsóházi frakcióvezetőjük, Alfred Simonis azzal érvelt, hogy két forduló esetén az első és a második forduló között „kereskedni fognak a pártok a szavazatokkal” egy-egy alpolgármesteri tisztség megszerzéséért. „Nem fogjuk engedni a kereskedést a voksokkal” – szögezte le.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a tervezet elfogadása mellett érvelt, akárcsak a kezdeményező Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR). Utóbbi párt képviselőházi frakcióvezetője, George Simion szerint a kétfordulós polgármester-választás jelentené a „normalitást”.

Szavazásra bocsátásakor a tervezetet a képviselők egyszerű többsége (154 törvényhozó) ellenezte, ám mivel sarkalatos törvényt módosít, legalább 166 elutasító szavazatra lett volna szükség ahhoz, hogy elutasítottnak tekintsék. Így az eljárásnak megfelelően a jogszabályjavaslat visszakerül a szakbizottságokhoz.Fotó: Agerpres

Hasonló sorsra jutott a környezetkárosító bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó ügyészi részleg létrehozásáról szóló tervezet is. Ezt 2020-ban elfogadta a parlament, a kormány azonban megtámadta az alkotmánybíróságon, és a taláros testület teljes egészében alaptörvénybe ütközőnek ítélte, ezért került vissza a törvényhozók elé.

E javaslatról Stelian Ion volt igazságügyi miniszter, USR-képviselő azt mondta, a PNL és a PSD mindent megtesz, hogy megakadályozza a kezdeményezés gyakorlatba ültetését, „mert ezt kívánja meg az érdekük”. „Súlyos környezetvédelmi problémáink vannak. (...) Hagyják a pártérdekeket” – fogalmazott az ellenzéki politikus. A tervezet 132 elutasító szavazatot kapott, így ez is visszakerül a szakbizottságokhoz.

A képviselők ugyanakkor elutasították azt a tervezetet, amely lehetővé tette volna a megyei egészségügyi igazgatóságok munkatársai számára, hogy kérésre az összes háztartásban mintát vegyenek a csapvízből a vízminőség vizsgálatára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?