Kétfordulós polgármester-választás: a kormány a parlamentre bízza a döntést

Nem támogatja egyértelmű parlamenti többség a polgármesterek két fordulóban történő megválasztását, ezért a kormány sem sürgősségi rendelettel, sem parlamenti felelősségvállalással nem kívánja módosítani a választási törvényt. A döntést a parlamentnek kell meghoznia – jelentette ki hétfő esti sajtótájékoztatóján a miniszterelnök, miután konzultált a pártokkal a választási törvény módosításáról.

Dacian Cioloș elmondta, a hétfői konzultációsorozatból azt a következtetést vonta le, hogy a pártok többsége nem ellenzi ugyan a kétfordulós rendszerről, illetve a megyei önkormányzati elnökök közvetlen megválasztásáról szóló vitát, ám többségük szerint ezt a választások utánra kell halasztani.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy korábban a parlamenti többség az egyfordulós rendszerben állapodott meg. A kormány ugyanakkor támogatja a választási törvény módosításáról szóló parlamenti vita elkezdését, de a döntés politikai felelősségét a parlamentnek kell vállalnia. „A megoldás a parlamentnél van” – szögezte le Cioloș.

„Ha rossz kompromisszumot kötünk, nincs megállás”

Hétfőn a kormányfő sorra fogadta a parlamenti pártok vezetőit. Legutoljára a Kelemen Hunor vezette RMDSZ-küldöttség tárgyalt a miniszterelnökkel. A szövetségi elnök a Maszolnak elmondta, a választási törvény módosítása ellen szóló, már korábban felhozott érveket ismertette Cioloșsal a találkozón.

„Elmondtam azt is, hogy nem lehet a legitimitás versus moralitás kérdését elfogadni érvként. Vannak, akik azt mondják, hogy valóban nem morális menet közben módosítani a játékszabályokat, de a két forduló jelentette legitimitás megéri, hogy amorális viselkedjenek. Én pedig azt mondtam, hogy nem lehet legitimitást építeni úgy, hogy a moralitást teljesen nélkülözi az építmény. Ezt nem lehet elfogadni” – magyarázta.

Kelemen szerint ha elfogadják azt, hogy az alkotmánybírósági tiltás ellenére a választások előtt kevesebb mint egy évvel lehet módosítani a törvényt, akkor semmi garancia arra, hogy a választások előtt akár három nappal, vagy a parlamenti választások előtt jön valaki, és nyomást gyakorol a kormányra, hogy módosítsa a törvényt. „Ha egy rossz kompromisszumot megkötöttünk, akkor nincs megállás” – tette hozzá.

A miniszterelnökkel folytatott konzultációkon csupán a Nemzeti Liberális Párt és a Népi Mozgalom sürgette a kétfordulós rendszerre való áttérést. Arra a kérdésünkre, miszerint kijelenthető-e, hogy a parlamenti többség ellenzi a választási törvény módosítását, Kelemen Hunor nemmel válaszolt. Arra utalt, hogy a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) a Dacian Cioloșsal folytatott tárgyaláson ellenezte a kétfordulós rendszer bevezetését, ám egyik képviselőjük délután a sajtónak azt nyilatkozta: ha a parlamentben terítékre került a törvénymódosítás, az UNPR hajlandó tárgyalni róla.

A liberálisok a legitimitásra hivatkoznak

Mint ismert, a tavaly még konszenzussal elfogadott - egyfordulós voksolást előíró - választási törvény módosítását a PNL kezdeményezte, miután a novemberi - a szociáldemokrata Victor Ponta vezette kormány bukásához vezető - tüntetéseken a civil szervezetek kétfordulós polgármester-választást követeltek.

A liberálisok arra hivatkoztak, hogy nincs demokratikus legitimitása egy relatív többséggel - például a voksok 25-30 százalékával - megválasztott településvezetőnek, az egyfordulós választás pedig a politikustársadalom megújulását is akadályozza, hiszen a tisztégben lévő polgármesterek újraválasztásának kedvez. Törvénymódosítást sürgető álláspontjukat a Traian Băsescu volt államfő vezette Népi Mozgalom (MP) is osztja.

 A hétfői egyeztetéseken bebizonyosodott, hogy nemcsak a Szociáldemokrata Párt (PSD), hanem egykori koalíciós partnerei sem támogatják a szabályok megváltoztatását néhány hónappal a júniusban esedékes önkormányzati választások előtt. Felidézték: az egyfordulós helyhatósági választási törvényt tavaly a PNL is megszavazta, és azzal érveltek, hogy nem lehet a választási szabályozást mindig a PNL pillanatnyi politikai érdekeihez igazítani.

Dacian Cioloș kormányfő korábban jelezte: nem tartja elfogadhatónak, hogy egy szakértői kormány sürgősségi rendelettel módosítson egy politikai konszenzussal elfogadott törvényt, ám miután Klaus Johannis államfő is a kétfordulós polgármester-választás mellett foglalt állást, Cioloș közölte, nem zárja ki, hogy a kormány szerepet vállal a törvénymódosításban, ha annak szükségességéről politikai konszenzus alakul ki

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?