Indulhatnak az árvízvédelmi és vízgazdálkodási beruházások

Aláírták kedden az első szerződéseket a helyreállítási alapból (PNRR) megvalósuló beruházásokra a környezetvédelmi, vízügyi és erdőgazdálkodási minisztérium alárendeltségébe tartozó Országos Vízügyi Hatósággal. A munkálatoknak köszönhetően árvízvédelmi és vízgazdálkodási beruházások valósulnak meg – tájékoztat közleményében az RMDSZ.

Tánczos Barna szaktárcavezető az aláírást követően kifejtette, ezek a beruházások segítenek alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, megvédeni a lakosságot az árvíztől és biztosítani a megfelelő vízellátást az országban.

„A hatékony vízgazdálkodáshoz korszerű eszközökre van szükség. A ma aláírt három szerződés összértéke hatvanmillió euró, amelyből a víztározó rendszerek automatizálását és a vízügyi hatóság felszereltségének növelését is támogatjuk. Fontos mérföldkő ez a PNRR vízgazdálkodási fejezetének gyakorlatba ültetésében, amelyben összesen 1 milliárd 462 millió eurót fordítunk a vízgazdálkodásra a következő 4 évben” – mondta Tánczos Barna.

A közleményben megjegyzik, hogy az első finanszírozási szerződés az Országos Vízügyi Hatóság (ANAR) gazdasági reformjára vonatkozik, annak érdekében, hogy megfelelően korszerűsítsék és kezeljék az országos vízgazdálkodási rendszert, és gyakorlatba ültessék a víz- és árvízvédelmi uniós irányelveket. A szerződés összértéke 2,5 millió euró.Fotó: rmdsz.ro

A második beruházás a víztározók és árvízvédelmi infrastruktúra megerősítésére és korszerűsítésére vonatkozik. A berendezések automatizálása és digitalizálása által a cél a vízellátás biztonságának növelése és az árvizek kockázatának csökkentése, alkalmazkodva az éghajlatváltozás jelentette kihívásokhoz. A beruházás teljes költsége 386,5 millió euró, amelyből most a tervezési szakaszra írt alá 23 millió euró értekben szerződést a környezetvédelmi tárca és a vízügyi hatóság. Ebből megvalósíthatósági tanulmányok készülnek 510 kilométer árvízvédelmi töltésre vonatkozóan, valamint elkészül 30 gát és 20 időszakos árvízi tározó műszaki iratcsomója.

A harmadik finanszírozási szerződés olyan eszközök beszerzésére vonatkozik, amelyek lehetővé teszik a vízügyi infrastruktúra megfigyelését, a vészhelyzetek kezelését és megelőzését. A 35 millió eurós beruházásból például drónokat, modern mérőeszközöket vásárolnak, illetve kiképzik az alkalmazottakat ezek kezelésére. Ugyanakkor a vészhelyzetekben történő beavatkozáshoz szükséges járművekkel, például homokzsákok szállítására alkalmas lánctalpas járművekkel is bővítik a vízügyi igazgatóságok eszközparkját. Emellett adattároláshoz és elemzéshez szükséges informatikai eszközöket és programokat is vásárolnak a 11 vízügyi igazgatóság számára.

A Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium az Országos Helyreállítási és Rezilienciaépítési Terv (PNRR) zöld átmenet nevű pilléréből három területért felel. Vízgazdálkodásra, erdőkkel és a biodiverzitással kapcsolatos beruházásokra, valamint a hulladékgazdálkodás korszerűsítésére és a körforgásos gazdaságot érintő beruházásokra összesen 3 milliárd 874 millió eurót fordítanak a következő években. Ugyanakkor a digitális átmenet pillér környezetvédelmi beruházásait is a szaktárca valósítja meg. 48 millió euróból fejlesztik a Sumal 2.0 faanyag-nyomkövető rendszert, és digitalizálják a környezetvédelemmel kapcsolatos közszolgáltatásokat – részletezik a közleményben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?