Így tudhatja meg, mekkora a fertőzöttségi mutatója a településének

A megyei egészségügyi igazgatóságok (DSP) honlapját ajánlja információforrásként Kolozs megye prefektusa azoknak, akik tudni szeretnék, mekkora a településük fertőzöttségi rátája.

Mint ismert, az adott település fertőzöttségi mutatójától függ, hogy vasárnaptól milyen járványvédelmi korlátozásokat kell figyelembe vennie a lakóinak.

Ott, ahol a 14 nap során jegyzett új koronavírusos megbetegedések száma ezer lakosra vetítve meghaladja a 4-et, pénteken, szombaton és vasárnap a kijárási tilalom 20 órától lép érvénybe, az üzletek pedig 18 óráig tarthatnak nyitva. A szigorításon akkor enyhítenek, ha a fertőzöttségi ráta 3,5 ezrelék alá csökken.

Ha egy településen 7,5 ezrelék fölé nő a fertőzöttségi arány, hétköznapokon is 20 órától érvényes a lakhelyelhagyási tilalom és az üzletek korai zárása. Ez esetben akkor enyhítenek a korlátozáson, ha 7 ezrelék alá csökken a ráta.

Múlt heti nagyváradi sajtótájékoztatóján Raed Arafat belügyi államtitkár a Maszolnak elmondta: az adott településen éppen érvényes, különböző szintű szigorításokról a helybéliek elsősorban a sajtóból értesülhetnek, ugyanis a változások közlése a megyei vészhelyzeti bizottságok és a prefektusi hivatalok feladata.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kolozs megye prefektusa, Tasnádi István Szilárd a Maszolnak elmondta, az általa vezetett hivatal is az egészségügyi igazgatóság (DSP) adatait tekinti mérvadónak. Közlése szerint a megyei DSP-k rendszeresen frissítik honlapjukon a fertőzöttségi ráta településenkénti listáját, és ezeket ajánlja információforrásként.

Az erdélyi egészségügyi igazgatóságok honlapja ezeken a címeken érhető el: Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs, Szilágy, Bihar, Szatmár, Brassó, Arad, Temes, Hunyad, Fehér, Szeben, Beszterce-Naszód.

A napokban beindult a restrictii.ro portál is. Ezen az oldalon a település nevét megadva megtekinthető a helység fertőzöttségi mutatója. Tasnádi István Szilárd elmondta, „első ránézésre” a portál megbízhatónak tűnik, de nem tudni, hogy ezt kik készítik, és mennyire naprakészek az információi.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?