A kormányfő továbbra is nyitva tartaná hétvégénként a bevásárlóközpontokat

Az éjszakai kijárási tilalmat érintő szigorításon kívül nem vezetnek be újabb korlátozó intézkedéseket - jelentette be szerdán a kormányfő, aki - állítása szerint - nem értett egyet azzal a javaslattal, hogy hétvégére zárják be a nagy bevásárlóközpontokat.

Florin Cîţut többek között arról kérdezték szerdán az újságírók, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításával lehet-e újabb korlátozások bevezetésére számítani. A miniszterelnök azt mondta, a legjelentősebb változás az lesz, hogy az éjszakai kijárási tilalom nem 23 órától lép érvénybe, ahogyan eddig, hanem 22 órától.

Az üzletek továbbra is 21 óráig tartanak majd nyitva, és más jelentős korlátozások sem várhatók. Az epidemiológusok javasoltak ugyan néhány szigorúbb intézkedést - például hogy hétvégére zárják be a nagy bevásárlóközpontokat -, ezekhez azonban nem adta a hozzájárulását, mert nem tartja indokoltnak a szigorításokat, tekintve, hogy jól halad az országban az oltáskampány.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök azt is elmondta, nincsenek becslései arra, hogy hány új megbetegedésre számíthatunk a következő napokban. "Voltak olyan becslések, amelyek szerint márciusban elérjük a napi 10 ezret, de nem tartunk ott. A becslések csak becslések, a valóság mindig megcáfolja ezeket" - fogalmazott Cîţu.

(Címlapfotó forrása: AFI Brasov)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?