Kormánydöntés: újabb harminc nappal meghosszabbítják a veszélyhelyzetet
Jóváhagyta keddi ülésén a kormány azt a határozatot, amely szerint január 13-tól 30 nappal meghosszabbítják a veszélyhelyzetet Romániában.
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról és az ebben az időszakban érvényes járványügyi intézkedésekről szóló tervezetet az előterjesztett formában fogadta el a kabinet – áll a kormány tájékoztatásában.
A határozatba foglalt védelmi intézkedések megegyeznek a jelenleg érvényben levőkkel, így továbbra is kötelező lesz az orrot és a szájat eltakaró védőmaszk viselése a köztereken, üzletekben, tömegközlekedési eszközökön és a munkahelyen.
E szerint érvényben marad többek között a kulturális és magánrendezvények (beleértve a lakodalmak, keresztelők, születésnapok, évfordulók) megszervezésének a tilalma, miként az éjszakai kijárási tilalom 23 és 5 óra között (csak indokolt esetben, munkavégzés vagy kezelés, gyógyszervásárlás miatt hagyhatjuk el otthonainkat). Az üzleteknek 21 órakor be kell zárniuk, kivéve a gyógyszertáraknak, benzinkutaknak, illetve a futárszolgálatoknak. Azokon a településeken, amelyek a fertőzőttségi arány az elmúlt 14 napban meghaladja a 3 ezreléket, az éttermek csak elvitelre főzhetnek, ahol 15, és 3 ezrelék között van az arány, a kapacitásuk 30 százalékát használhatják, ahol 1,5 ezrelék alatt van, maximum fél házzal működhetnek.
Zárva tartanak az uszodák, játéktermek és játszóházak, a sportrendezvényeket nézők nélkül szervezhetik csak meg. A határozatban foglaltak itt találhatók: Anexa_la_HCNSU_3 .
(Nyitókép: Érvényben marad az éjszakai kijárási tilalom | Illusztráció: Kiss Gábor)