Ahol 3 ezreléknél magasabb a fertőzési ráta, a szabadban mindenütt kötelező a maszk

Elfogadta szerdán a kormány a veszélyhelyzet újabb harminc nappal való meghosszabbításáról szóló határozatot – közölte a kabinet ülését követően a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője, Raed Arafat.

A belügyminisztériumi államtitkár rámutatott, a határozatba belefoglalták az országos vészhelyzeti bizottság által kedden javasolt intézkedést, miszerint azokon a településeken, ahol az elmúlt 14 napban jegyzett új megbetegedések összesített száma ezer lakosra vetítve 0 és 3 között van, a zsúfolt helyeken és a tanintézetek 50 méteres körzetében kötelező a védőmaszk viselése. Ha az ezer lakosra jutó igazolt esetek száma meghaladja a 3-as küszöbértéket, a szabadban mindenütt kötelező a védőmaszk viselése.

A határozat egy másik előírása szerint ha az összesített incidencia ezer lakosra vetítve 0 és 1,5 között van, 50 százalékos kapacitással működhetnek a színházak, mozik, éttermek és kávézók, ha 1,5 és 3 közé tehető, befogadóképességük 30 százalékával működhetnek, ha pedig meghaladja a 3-at, be kell zárniuk – mondta Arafat.

Bekerült a határozatba az az előírás is, amely tiltja a magánrendezvények – lakodalmak, keresztelők, más ünnepségek – szervezését, illetve arról is rendelkezik a határozat, hogy az öregotthonok, valamint a fogyatékkal élő személyek számára létrehozott központok valamennyi dolgozóját hetente egyszer tesztelni kell koronavírusra.

Romániában 4016 fertőzést igazoltak 24 óra alatt, a járvány romániai kezdete óta a legtöbbet, jelentette szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A nyilvántartott fertőzöttek száma 164 477-re emelkedett. A GCS szerdai adatai szerint a következő megyékben haladja meg jelenleg a fertőzési ráta az 1,5-öt:

  • Bukarest – 2,82
  • Fehér – 2,75
  • Vâlcea -2,35
  • Iași – 2,15
  • Bákó – 2,04
  • Neamț – 2,10
  • Teleorman – 1,97
  • Szilágy – 2,03
  • Szeben – 2,01
  • Krassó-Szörény – 1,71
  • Kolozs – 1,95
  • Brassó – 1,65
  • Temes – 1,65
  • Ilfov – 1,52
  • Hargita – 1,72
  • Prahova – 1,66
  • Arad – 1,55
  • Dâmbovița – 1,53
  • Dolj – 1,59

(Címlapkép: Pixabay)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?