Ifjúsági Parlament: a volt Dohánygyárban alakítanak ki közösségi teret a szentgyörgyi fiatalok

Hétvégén újra összehívják a közélet iránt érdeklődő sepsiszentgyörgyi fiataloknak fórumot biztosító Ifjúsági Parlamentet, hogy döntsenek az őket érintő kérdésekben, és ezáltal irányt mutassanak a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak.

A Youth Lab – Ifjúsági Parlament pénteki és szombati ülésszakán ezúttal az egykori Dohánygyár emeletén kialakítandó ifjúsági közösségi tér megtervezésében vehetnek részt. Az esemény pénteken 17 órakor kezdődik, bármelyik érdeklődő sepsiszentgyörgyi fiatal bekapcsolódhat a volt Dohánygyár rövid bemutatójára és körbejárhatják az ifjúsági közösségi térnek szánt helyszínt.

Fotók: Vargha Fruzsina Facebook-oldala

Szombaton, szintén a volt Dohánygyárban folytatódik a Youth Lab – Ifjúsági Parlament programja, amikor a sepsiszentgyörgyi fiatalok részt vehetnek az ifjúsági közösségi tér elrendezésének és funkcióinak kialakításában, konkrét modelleket, maketteket, terveket, elképzeléseket dolgozhatnak ki, majd közösen dönthetnek arról, hogy melyik terveket és elképzeléseket szeretnék megvalósítani.

A helyi közéletben való, széles körű ifjúsági részvétel tekintetében premiernek számít Romániában, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat támogatásával létrejött az ifjúsági parlament, amelynek célja, hogy az önkormányzat ne hozzon fiatalokat érintő döntéseket a fiatalok nevében, hanem velük együtt döntsenek.

A hétvégi ülésszak eredményeit a sepsiszentgyörgyi önkormányzat beépíti a kidolgozás előtt álló városi ifjúsági stratégiába is, illetve a fiatalok döntését kiindulópontnak tekinti a volt Dohánygyár fokozatos feljavításában és a közösség számára való elérhetővé tételében. A pénteki és szombati Youth Lab – Ifjúsági Parlament eseményen résztvevők között kisorsolnak Tabakó Fesztivál és sepsiszentgyörgyi mozijegyeket is.

Vargha Fruzsina sepsiszentgyörgyi alpolgármester szerint a tavalyi Happy City felmérésben és egyéb kutatásokból is egyértelműen kiderült, hogy a fiatalok olyan tereket igényelnek, amelyeket magukénak tudnak, ahol biztonságban és szabadon érzik magukat, ahol más fiatalokkal szocializálódhatnak, és ahol nem jelent pénzügyi akadályt időt tölteni, mint például egy kávézóban, bulihelyen vagy egyéb szocializációs terekben.

„Az az üzenetünk fiatalok, szülők, nagyszülők számára, hogy a város jövője szempontjából kiemelten fontos a fiatalok véleménye és aktív részvétele az őket érintő döntések meghozatalában. A hétvégi Youth Lab, amely Sepsiszentgyörgy informális ifjúsági parlamentként is működik, lehetőséget ad a fiataloknak, hogy pontosan ezt tegyék, egy kreatív és inspiráló környezetben. Ezért aki fiatal, jöjjön el, aki szülő vagy nagyszülő, javasolja gyermekeinek, unokáinak, hogy ezt megtegye”, fogalmazta meg Farkas András, a projektet koordináló PONT Csoport igazgatója. A Youth Lab – Ifjúsági Parlamentről részleteket a www.isepsi.ro honlapon olvashatnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?