Hétfőn vitatja a nyugdíj-törvényt a képviselőház munkaügyi bizottsága – feszültségek a koalícióban

A nyugdíjtörvény tervezetét hétfőn vitatja meg a képviselőház munkaügyi és szociális védelmi bizottsága, erről a múlt héten döntött a törvényhozó testület. A munkaügyi bizottság november 20-án, hétfőn 11 órakor ül össze.

A módosító indítványok benyújtásának határideje november 17. volt, a jelentés benyújtásának határideje pedig november 20., a tervezetet majd a plénumban is megvitatják.

A szenátus a múlt héten kedden fogadta el a kormány állami nyugdíjrendszerről szóló törvénytervezetét, amelynek értelmében több mint 4,7 millió kedvezményezett nyugdíját új képlet alapján számítják újra.

Fotó: Parlament/Facebook
A szavazáson 85 igen”, hat „nem” szavazat volt, 19 tartózkodtak. A szenátus által elfogadott módosítások többsége a kormánypártoktól érkezett.

Hétfőn ülésezik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos politikai bizottsága, és a kormánykoalícióban is egyeztetések lesznek, a nyugdíjtörvény miatti feszültségek miatt. A PNL kitart amellett, hogy a nyugdíjemelésekre nincs fedezet, ennek ellenére a párt szenátorai megszavazták a nyugdíjtörvény tervezetét.
A hétfői ülések előtt Dan Motreanu, a PNL első alelnöke azt mondta, hogy nem „Nicu és Marcel”, hanem a két párt között van koalíció, utalva arra, hogy Marce Ciolacu a Szociáldemokrata Párt elnöke szorgalmazta, hogy Rareș Bogdan ne vegyen részt a koalíciós üléseken.
Motreanu figyelmeztette Nicolae Ciucă liberális elnököt is, hogy felelősséget kell vállalnia a 2024-es választások eredményéért. Motreanut a pártban úgy tekintik, mint az egyik olyan vezetőt, aki nem támogatja Nicolae Ciucăt.

A kormány tervezete szerint 2024. január 1-jétől 13,8 százalékkal, 1785 lejről 2032 lejre emelkedik a nyugdíjpont, 2024. szeptember 1-jétől pedig az új képlet szerinti újraszámítást követően emelkednek a nyugdíjak.

A nyugdíjra való jogosultság legalább 15 év járulékfizetés után lép érvénybe, a járulékfizetésen kívüli szolgálati időszakokat (egyetemi tanulmányok, katonai szolgálat, betegszabadság, munkanélküliség, kitoloncolás, börtönbüntetés vagy politikai fogva tartás) nem veszik figyelembe. Ugyanakkor a nők és a férfiak nyugdíjkorhatárát 2035-ig fokozatosan 65 évre emelik, egyenlővé teszik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?