Háznak rohant egy Hargita megyei kisbusz Szeben megyében

Illusztráció: ISU Arad

Három személy került kórházba kedden Medgyesen, miután egy Hargita megyei jelzésű mikrobusz belerohant egy házba a Szeben megyei Baráthely (Brateiu) településen – tájékoztat közleményében a Szeben Megyei Rendőr-főkapitányság.

A kisbuszban utazó három másik személy nem igényelt kórházi kezelést. A rendőrségi közleményben az írták, hogy a kisbusz éppen Medgyes felé tartott, amikor a sofőr elveszítette uralmát a jármű fölött, lesodródott az úttestről a mentirány szerinti bal oldalon, és belerohant egy házba.

A kisbusz egy 5+1 személy, valamint áru szállítására alkalmas jármű volt, öt utas és a sofőr tartózkodott benne, mindannyian Hargita megyeiek. A 41 éves járművezetőt, egy 25 éves, valamint egy 31 éves férfit szállítottak kórházba. Mindannyian eszméletüknél voltak. Az autóvezetőnek nyílt koponyatörése volt, a 25 éves utasnak a karja tört el, míg a 31 éves férfi esetében szintén törésgyanút állapítottak meg – részletezték a megyei mentőszolgálat közleményében.

A rendőrség közölte, eljárást indítottak az ügyben, hogy megvizsgálják a baleset pontos körülményeit. A mentés idején forgalomkorlátozás volt érvényben az érintett szakaszon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_PHgZWe9E_300x250.1a.jpg
banner_97Qs1iia_970x250.5b.jpg
banner_QwDxZB6z_728x90.1.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?