Kisbusszal ütközött a személyautó, öt személy megsérült

Öt személy sérült meg egy autóbalesetben szombat délután a Kolozs megyei Marótlaka (Morlaca) település közelében, miután egy személyautó ütközött össze egy kisbusszal.

Fotó: Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság

A személygépkocsi Kolozsvár irányából Nagyvárad felé tartott, míg a mikrobusz az ellentétes irányba haladt. Az utóbbi járműben nyolc személy utazott. A mikrobusznak az eleje ment tönkre, míg a személygépkocsi teljesen összeroncsolódott az ütközés következtében.

A balesetben megsérült a személyautó vezetője, valamint a mellette utazó 51 éves bukaresti férfi, míg a mikrobuszban annak vezetője, valamint három utas szenvedett sérüléseket – írta közleményében a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság, és egyúttal felhívták az autósok figyelmét, hogy az időjárási körülményeknek megfelelően, körültekintően vezessenek.

Fotó: Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság

Mint írták, a baleset feltehetően a nedves, csúszós út miatt következett be. Ugyanakkor figyelmeztetik az arra járó autósokat, hogy a baleset után motorolaj és üzemanyag ömlött az úttestre, így még csúszósabb az a szakasz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?