Két autóbaleset is történt Farkaslaka és Korond között szerdán
Fának rohant autójával egy nő a Farkaslaka és Korond közötti útszakaszon szerdán délelőtt, nem sokkal később pedig ugyanezen az útvonalon egy kamion előzésébe kezdett és összeütközött egy szemből érkező kisteherautóval egy másik nő – adta hírül közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az első baleset 10 óra 15 perckor történt, amikor egy 27 éves farkaslaki nő Korond irányából tartott hazafele és nekihajtott egy kátyút jelző útszéli táblának, majd jobbra lesodródott az úttestről és egy fának rohant. Az autó vezetője megsérült az ütközés következtében.
Nem sokkal később, pontban délben egy 42 éves, szintén farkaslaki nő ugyancsak Korond irányából tartott hazafelé, amikor egy kamion előzésébe kezdett, és nekiütközött egy szabályosan közlekedő, az ellentétes sávon érkező haszonjárműnek, amelyet egy 42 éves marosvásárhelyi férfi vezetett. A balesetben a szabálytalanul előző személyautó vezetője sérült meg.
A két balesetben érintett három személy közül senki sem fogyasztott alkoholt, mielőtt a volánhoz ült. Mindkét ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indult eljárás.