Meghalt egy kislány, négy másik és két felnőtt pedig megsérült a balesetben

Hét személy, köztük négy gyermek sérült meg, egy 12 éves kislány pedig meghalt abban a közlekedési balesetben, amely hétfőn reggel történt a 73-as országúton, az Argeş megyei Mihăeşti településen.

Az Argeş Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a személyszállító jármű egy kamionba rohant bele. A teherautót egy 33 éves sofőr vezette Piteşti irányából Câmpulung fele, míg a szemből érkező, két felnőttet és öt gyermeket szállító jármű volánja mögött egy 45 éves férfi ült. Az ütközés következtében az autó felborult, minden utas megsérült. Az egyik, 12 éves kislány a kórházban veszítette életét.Fotó: stirileprotv.ro

A személyautó vezetőjét – akinek zúzódásai vannak–, egy 27 éves nőt, egy hat hónapos kislányt – akinél hirtelen szívleállás következett be –, valamint egy két-, egy hat- és egy nyolcéves kislányt is kórházba szállítottak a mentők.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?