Háromszéken drágul a szemétszállítás díja

A háromszéki városokban élőknek januártól az eddigi 15 lej helyett havi 20 lejt kell fizetniük a szemétszállításért, a falvak lakóinak pedig 10 lejről 12 lejre emelik a díjszabást, közölte szerdán a Tega köztisztasági vállalat.

Kovászna megye 38 közigazgatási egységében szolgáltató köztisztasági vállalat indoklása szerint azért kényszerülnek a díjszabás növelésére, mert áraikba bele kell számolják az inflációt, a minimálbérek növekedését és azt, hogy az eddigi 80 lejről 160 lejre emelkedik az a hulladéklerakóba elhelyezett szemét tonnájáért befizetendő, úgynevezett „körkörös gazdasági illeték”.

Fotók: Kovács Zsolt

Ambrus József, a Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Egyesület (AdiSimd) vezetője leszögezte: a drágulásnak a szolgáltatók sem örvendenek, ugyanis az a furcsa helyzet állt elő, hogy a megemelt díjszabásból a szolgáltatóknak nem marad több pénzük. Magyarázata szerint egyrészt a megemelt minimálbért, másrészt a 8,73 százalékos inflációt fedezik, harmadrészt pedig a kormány által tonnánként 80 lejről 160 lejre emelt „körkörös gazdasági illetéket”, amit a lerakóba kerülő minden tonna hulladékért be kell fizetniük.  

Városon azért kerül többe a hulladékszállítás, mint vidéken, mert faluhelyen hetente egy alkalommal szállítják el a szemetet, illetve a szelektíven válogatott hulladékot, míg városon a tömbházak esetében naponta begyűjtik. Ugyanakkor a városi magánházaktól a szelektív és vegyes hulladék mellett elszállítják a lebomló hulladékot is. Ambrus József szerint a városi és vidéki szemétszállítás ára közti különbségre az a magyarázat, hogy a vidéki településeken kevesebb vegyes hulladék keletkezik, amiben az is segített, hogy vidéken már egyre kevesebb lebomló hulladék kerül a vegyes hulladék közé.

Máthé László igazgató arra mutatott rá, hogy a Tega köztisztasági vállalat tulajdonosai azok az önkormányzatok, ahol szolgáltatnak, így a vállalatnak nem célja, hogy minél több profitot termeljen, hanem hogy a szolgáltatást tudja továbbra is működtetni, legyen amiből bővítsék a gépparkot, legyen, amiből a régi elhasznált járműveket lecserélni. Máthé László szerint a jövő évtől érvényes hulladékszállítási díjat úgy számították ki, hogy minimális nyereség legyen rajta, amiből meg tudtak rendelni két új kompaktoros teherautót és több konténert.

Máthé László és Ambrus József is hangsúlyozták: a PET palackok, alumínium dobozok, üvegek betétdíjas rendszerének beindítása új helyzetet teremt, de még nem tudják felmérni, hogy annak milyen következményei lesznek a háromszéki hulladékgazdálkodásra nézve. Mint arról beszámoltunk, Kovászna megyében az elmúlt években sikerült kialakítani a korszerű hulladékgazdálkodási rendszert, aminek köszönhetően – sok más hazai megyével ellentétben – sikerült hatékony szelektív hulladékgyűjtést bevezetni. A betétdíjas visszaváltási rendszer miatt viszont jelentős bevételi forrástól eshetnek el, mivel nem tudják értékesíteni az újrahasznosítható csomagolóanyagokat. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?