Háromszéken célba ért az őshonos gyümölcsfák visszatelepítése
Tavaly meghaladták a 42 ezer visszatelepített őshonos gyümölcsfát, ezért tíz év után célba ért a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) által indított Egy gyümölcsfa a jövő nemzedékének program.
Bereczki Kinga, az alapítvány ügyvezetője szerint tavaly rekordszámú, összesen 6700 gyümölcsfacsemetét osztottak szét ingyenesen és megvalósult a cél, hogy tíz év alatt 40 ezer őshonos gyümölcsfát osszanak ki Háromszéken, és ezzel megmentsék a kihalástól az Erdélyben legalább 150 éve jelen lévő hagyományos gyümölcsfajtákat.
Berecki Kinga a HKA ügyvezetője korábban felidézte, hogy az 1960-as évekig szinte minden vidéki iskola vagy templomkert mellett kiterjedt gyümölcsösök voltak, ahol a gyerekek megtanulhatták, hogyan ültessék, gondozzák ezeket a gyümölcsfákat, milyen fajták jellemzőek erre a vidékre.
Ezek a gyümölcsösök közben kivesztek, ugyanúgy, mint ez a nonformális oktatási, nevelési módja a gyerekeknek, fiataloknak. Ennek az állapotnak a megváltoztatását tűzte ki célul a Háromszéki Közösségi Alapítvány Egy gyümölcsfa a jövő nemzedéknek című programja, amely által lefödték a megye minden települését ingyenesen kiosztott gyümölcsfa-csemetékkel.
Lelkes civilek kaptak segítséget nem hétköznapi feladatok vállalásához
Bereczki Kinga arról is beszámolt, hogy tavaly folytatták a Nem térkép e táj programot, amelyre a közösségi alapítvány közel 30 500 lejt fordított és 39 helyismereti kirándulást támogattak, amelyeken összesen 1 552 diák és 116 kísérő pedagógus vett részt.
Az elmúlt esztendőben a Háromszéki Közösségi Alapítvány összesen 583 000 lejt gyűjtött pályázati forrásokból, valamint helyi adománygyűjtésből, és 412 187 lej értékben fordított vissza közösségi célokra. Adománygyűjtés szempontjából a Civil Licit módszer bizonyult a legsikeresebbnek, így a tavalyi Rotary Bálon közel 200 adakozó 170.700 lej támogatást nyújtott a Kovászna Megyei Vöröskereszt – HomeAssist programjának, valamint a Diakónia Alapítvány Kindered programjának.
A Székelyföldi Vállalkozók Bálján pedig 55 támogató 135 600 lejt ajánlott fel három közösségi projekt támogatására: rákos daganatos gyermekek nyári táboroztatására a marosvásárhelyi Együtt a Rákos Gyermekekért Egyesület számára, továbbá a gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület számára az autista gyermekeknek kialakított játszótér gumiszőnyeggel borítására és a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány számára a mozgássérültek székhelye fűtésrendszerének korszerűsítésére.
Bereczki Kinga szerint összességében jó évet zártak, ami a közösségi programokba való bekapcsolódást, a cégek társadalmi felelősségének megnyilvánulását illeti. „Voltak önkéntesek, voltak adakozók, és ezek eredményeképpen erősödik és tisztul a természetes környezetünk és lelkes civilek kapnak segítséget, erősítést nem hétköznapi feladatok vállalásához. Így épül és erősödik a közösségünk, emberi jó cselekedetek megnyilvánulásában”, zárta beszámolóját a Háromszéki Közösségi Alapítvány.
CSAK SAJÁT