Harmadik hete megkezdődött a tanév, de még egyetlen diák sem kap „meleg ételt” az iskolában

Az országban még egy diák sem kap „meleg ételt” az iskolában a szeptember 11-i tanévkezdés óta az erre vonatkozó program keretében, mert a kormány csak júniusig különített el pénzt erre a célra. Florian Lixandru államtitkár szerint az oktatási minisztérium csak most készíti elő a szeptember-decemberre vonatkozó végrehajtási szabályokat, a pedagógussztrájk időtartama alatt megmaradt pénzből finanszírozzák a támogatást.

Ezekben a napokban dolgoznak a kormányhatározaton, amely jóváhagyja a pénzek elosztását az év végéig hátralévő időszakra – idézi Florian Lixandru nyilatkozatát az Edupedu oktatási szakportál.

A decemberig terjedő időszakra a programot a pedagógussztrájk alatt megtakarított pénzből finanszíroznák.

Archív fotó: Kulcsár Mária

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a Deca-Iohannis-törvény értelmében egymillió diáknak járó iskolai étkeztetést biztosító programot csak 2024 januárjában vezetik be, addig 450 iskola 130 ezer diákja részesül a régi törvény szerinti támogatásba.
„Eddig 450 iskol
a mintegy 133 000 kedvezményezettje jogosult az étkeztetésre. A szeptembertől decemberig hátralévő időszakra a program folytatásáról szóló kormányhatározatot jóvá kell hagyni, az önkormányzatoknál maradtak pénzek, amelyeket nem költöttek el, mert májusban és júniusban sztrájk volt"- részletezte a politikus.
Vagyis az oktatási minisztérium úgy döntött, hogy decemberig a „régi" oktatási törvényben, nevezetesen az 1/2011-es törvényben előírt Meleg étel kísérleti programot alkalmazza, pedig ezt a jogszabályt a szeptember 3-án hatályba lépett 199/2023-as, az egyetem előtti oktatásról szóló törvény hatályon kívül helyezte.

Az Edupedu szakértői valószínűsítik, hogy az áll a döntés hátterében, hogy a programra csak 2023 júniusáig különített el pénzt a minisztérium, anélkül hogy figyelembe vette volna a törvényi változásokat és az új pénzügyi igényeket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?