Hargita megyében idén közel 450-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt

Az év elejétől összesen 445-ször kérte a lakosság a hatóságok segítségét lakott területen megjelent medvék eltávolításához Hargita megyében – közölte hétfőn a megyei csendőrfelügyelőség.

Az intézmény a diszpécserszolgálatához érkező valamennyi segélykérés nyomán csendőrökből és rendőrökből álló járőregységet küldött a helyszínre.

Szeptemberben erre 83 alkalommal, a múlt hét végén pedig öt alkalommal volt szükség. Szombaton és vasárnap Balánbányáról, Tarcsafalváról és Székelyudvarhelyről riasztották a hatóságokat medvék jelenléte miatt.

A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint a hét végén Balánbányáról három segélykérés érkezett, az első két riasztás nyomán a csendőrök eltávolították a városban megjelent medvéket. A harmadik hívást egy férfitől kapták, aki azt jelezte, hogy látott egy anyamedvét három boccsal a helyi stadion közelében.

A rendőrség közlése szerint a helyszínre rövid idő alatt kiérkező járőregység nem talált rá az anyamedvére, ennek ellenére a férfi a későbbiekben is többször jelezte a nagyvad jelenlétét a 112-es segélyhívó számon. „Az illetőt figyelmeztették, hogy bírságot kaphat, ha a továbbiakban is hamis riasztásra használja az egységes segélyhívó rendszert. Az anyamedvére nem találták rá a járőrök a jelzett helyszínen és a közelében” – olvasható a közleményben.

Tarcsafalvalváról a hatóságokat egy nő riasztotta, akiknek az udvarába hatolt be egy medve, megsebesítve a házőrző kutyát. A nagyvad elmenekült, mire a csendőrök a helyszínre értek.

A hétvége legutolsó segélykérése egy székelyudvarhelyi férfitől érkezett, aki a város egyik parkjában látott medvét. A helyszínre kiérkező rendőrök nem találtak rá a vadra sem a parkban, sem a környező utcákban.

(Címlapkép: MTI/Veres Nándor)

Kapcsolódók

Kimaradt?