Hamarosan startol a kályhák roncsprogramja

Pár hét múlva startol a kályhák roncsprogramja, amely révén támogatást lehet majd igényelni energiahatékony kályha beszereléséhez. Ahogyan korábban jelezték, a legtöbb 10 ezer lejes szubvenciót egyelőre tesztprogram keretében, a hegyvidéki települések lakóinak szánják.

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter hétfői tájékoztatása szerint egyeztetett az Országos Környezetvédelmi Alap elnökével, és mivel a projekt elindításához szükséges minden szükséges jogi eljárást megtörtént, hamarosan megjelenhet a Hivatalos Közlönyben a módszertan is.

„Mivel tesztprojektről van szó, 27 megye polgárát érinti. Elsősorban a hegyvidéki településeken élőket, mert ott van erre a legnagyobb szükség. Ez nem azt jelenti, hogy az alacsonyabban fekvő vidékek lakóiról megfeledkezünk. (…) Pusztán arról van szó, hogy szakaszokra bontjuk ezt az új programot. Mielőtt kiterjesztenénk országos szintre, először meg kell bizonyosodnunk arról, hogy úgy működik, ahogyan kell” – idézte a News.ro a tárcavezetőt.

Illusztráció: Pexels

Fechet szerint Romániában sajnos gyengén szigeteltek azok a lakások, amelyeket fával fűtenek, a kályhákról pedig „jobb, ha nem is beszélünk”. A szakemberek becslése szerint vidéken csak 20-25 százalékos a kályhák átlagteljesítménye, emiatt is tartják fontosnak ezt a tesztelésre váró programot.

Ahogyan már írtuk: a környezetvédelmi alap révén 500 millió lejes költségvetést szánnak az új, energiatakarékos kályhák beszerzésének támogatására. A pályázók legtöbb 10 ezer lejes támogatást igényelhetnek egy korszerű kályha megvásárlásához. A finanszírozás legkevesebb 80 százalékos hatásfokú kályha megvásárlására igényelhető, amely révén a felhasznált faanyag fogyasztása is csökken majd.

Fechet közölte azt is, hogy ahogyan a korábbi években, úgy idén is gondoskodnak arról, hogy az erdészeti hivatal révén idén is elérhető legyen a tűzifa. Hangsúlyozta: sem most, sem a jövőben nem akarnak lemondani erről a fűtési formáról, főleg, hogy a faanyag megújuló erőforrás. A Romsilva idén eddig közel 1,5 millió köbméter tűzifát értékesített, és mintegy 500 ezer köbméter van raktáron. Köbméterenként átlagosan 282 lejért értékesítették, ami megegyezik a tavalyi árral. Emlékeztett, hogy Romániában 3,5 millió háztartást fűtenek fával.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?