A kályhákra is lesz roncsprogram – egyelőre kísérleti jelleggel hegyvidéken

Kísérleti jelleggel és 500 millió lejes költségvetéssel idén beindítja a környezetvédelmi minisztérium a Kályhák roncsprogramját – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Mircea Fechet.

A program legalább 80 százalékos hatásfokú és alacsony szennyezőanyag-kibocsátású kályhák beszerzésére nyújt támogatást a pályázóknak. „Azt szeretnénk, ha ez a program csökkentené a romániaiak fűtésköltségeit, és emellett tisztább legyen a levegő is” – idézi a környezetvédelmi minisztert az Agerpres hírügynökség.Illusztráció: Pexels Fechet elmondta, hogy a kísérleti program 28 megye hegyvidéki településeire terjed ki, ahol hosszabbak és fagyosabbak a telek. A pályázók legtöbb 10 ezer lejes támogatást igényelhetnek egy korszerű kályha megvásárlásához. A miniszter becslése szerint az 500 millió lejes keret mintegy 50.000 kályha beszerzésének támogatására lesz elegendő.

Hangsúlyozta, hogy a finanszírozás kizárólag legkevesebb 80 százalékos hatásfokú kályha megvásárlására igényelhető. További feltétel, hogy a kályha részecskekibocsátása nem haladhatja meg 40 grammot, az illékony szerves vegyületek kibocsátása a 120 grammot, a szén-monoxid kibocsátása az 1500 milligrammot, a nitrogén-oxid kibocsátása pedig a 300 milligrammot köbméterenként. Mindezek mellett a kályha névleges teljesítményének 8 és 35 kilowatt közöttinek kell lennie. Egy ilyen kályhával akár egy 200 négyzetméteres jól szigetelt lakást is ki lehet fűteni – részletezte Fechet.

Elmondta azt is, hogy a program lebonyolításába bevonják a polgármesteri hivatalokat, amelyek finanszírozási szerződést kötnek a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságával. Ennek megfelelően a támogatást a polgármesteri hivatalok fizetik majd ki a sikeres pályázóknak, akik egy online platformon keresztül igényelhetik az összeget. A pályázóknak román állampolgároknak kell lenniük, nem lehetnek adóhátralékaik, és csak az állandó lakhelyükként szolgáló, saját tulajdonú ingatlan fűtéséhez szükséges kályha megvásárlásához kérhetnek támogatást – magyarázta Fechet, emlékeztetve arra, hogy a mintegy 7,5 millió romániai háztartásból 3,5 millió fafűtésű.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?