Hamarosan befejeződik a tordai római castrum felújítása

Torda talán sóbányájáról és a híres Tordai-hasadékról ismert, de hamarosan egy másik turisztikai célpont is a város hírnevét fogja vinni, nevezetesen a római castrum, amelynek restaurálási munkálatai a végéhez közelednek. A római Potaissa castrum 2015 óta szerepel a műemlékek listáján, és a környék legfontosabb történelmi-régészeti emléke, amely az 5. macedón légióhoz tartozott, amelyet 168-ban építettek, Marcus Aurelius császár uralkodása alatt. A felújítása 2021-ben kezdődött, és befejezése után a műemlék bekerül a turisztikai körforgásba. A több mint 21 millió lej összértékű projektet nagyrészt Európai Uniós forrásokból finanszírozták.

„A római castrum területe több mint 23 hektár, orientációja és pozíciója révén pedig megfelel az adott korszak katonai elvárásainak. A fennsík, amelyre épült, árvizektől és természeti csapásoktól védett. A castrum mérete alapján körülbelül 5000 katonát tudott befogadni. Romjai a késő középkorig fennmaradtak, ezt követően a megmunkált kövekből számos templomot és más épületeket építettek Torda központjában” – olvasható a tordai sóbánya weboldalán.

Hamarosan befejeződnek a munkálatok | Fotók forrása: tordai polgármesteri hivatal

Mint kifejtik, számos ősi tárgyat találtak a castrum területén, épületdarabokat, szobrokat, mozaikokat, kőfeliratokat, érméket, mindezek pedig megtekinthetők az ország különféle gyűjteményeiben és múzeumjaiban, többek között a Tordai Történeti Múzeumban, illetve külföldi, leginkább budapesti és bécsi múzeumokban.

Mint a tordai polgármesteri hivatal sajtóosztálya elmondta, a római castrum restaurálási és felújítási projekje hamarosan befejeződik, a munkálatok befejezése után pedig a római castrum a sóbányával együtt hozzájárul a város presztízsének növeléséhez a kulturális és történelmi turizmus területén. Úgy vélték, a castrum romjai "figyelemre méltó és jól megőrzött történelmükkel" lenyűgöző ablakot nyitnak az ókori életre, és a környezeti megvilágítással és modern szerkezettel kiegészített maradványok felejthetetlen élménytnyújthatnak a világ minden tájáról érkező turistáknak.

„Egy új turisztikai látványossággal bővítjük Torda látnivalóinak listáját, amely a sóbányával együtt felteszi településünket a nemzetközi turisztikai térképre. A gazdag és lenyűgöző történelemmel rendelkező, jól megőrzött romok bepillantást engednek a múltba és az akkori életbe. A turisztikai körforgásba kerülve a Potaissa római castrum egyedülálló lehetőséget kínál majd a dák-római kor történelmének és kultúrájának felfedezésére” – fogalmaztak.

Orbán Balázs Torda város és környéke című kötetében így ír a castrumról: „a rómaiak itteni telepe nemcsak a sóvágóknak és sóval kereskedő üzéreknek volt egyszerű munkástelepe, hanem az egyszersmind jelentékeny katonai állomás volt, mely Róma itteni uralmának egyik legerősebb támpontját képezte. Úgy látszik, hogy habár a szélen fekvő Ulpia Trajana meghagyatott is névleges fővárosnak; de azért Potaissa volt a valódi központ és a hadi szervezetnek sarkpontja, ahol kezdetben a Legio III. Gemina, azt követőleg az V. Macedoniai Legio által emelt és megszállva tartott hatalmas Castrum és Castellum védelme alatt egy tekintélyes Municipium fejlődött ki, mely nem sokára Colonia rangjára emeltetett, hol az ipar és épitészet, kőfaragás, szobrászat, érczöntés, fegyver, műedény-gyártás s más mesterségek művészi tökélyre emelkedtek, az iparosok és kereskedők collegiumai virágoztak s pénzt is vertek, mihez a közeli nyugoti havasok nagy mennyiségben szolgáltatták a szükséges fémeket”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?