Halál a sürgősségin: kirúgták a mulasztással vádolt orvosokat Sepsiszentgyörgyön
Belső vizsgálat, fegyelmi eljárás és elbocsátás – a sepsiszentgyörgyi kórház vezetése már a tragikus, 2024 decemberi eset után lépett az orvosi mulasztás és irathamisítás ügyében érintett két orvossal szemben. „Ilyen orvosokra nincsen szükségünk”, így reagált a Maszol érdeklődésére András-Nagy Róbert. A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház igazgatója hangsúlyozta: kirívó esetről van szó, amely nem jellemzi a kórház mindennapi működését.
Mint arról beszámoltunk, a Kovászna megyei ügyészség a napokban emelt vádat két orvos ellen a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán történt 2024 decemberi eset miatt.

A vád szerint az egyik orvos nem végezte el a szükséges vizsgálatokat, nem diagnosztizálta időben a beteg súlyos állapotát – egy gyomorfekélyt és nyelőcső-visszér repedést –, ami végül a páciens halálához vezetett. Emellett azzal is gyanúsítják, hogy utólag meghamisította a kórlapot. A másik orvos az éjszakai műszak során szintén elmulasztotta a szükséges kivizsgálásokat, ami az ügyészség szerint hozzájárult a tragédiához.
A kivizsgálást a kórház indította el
András Nagy Róbert kórházmenedzser a Maszol érdeklődésére hangsúlyozta: a vizsgálat nem külső nyomásra, hanem a kórház saját kezdeményezésére indult.
Amint tudomást szereztek a beteg haláláról, az intézmény vezetése azonnal belső kivizsgálást rendelt el, amely során súlyosbító körülményként értékelték az első orvos beteggel szembeni viselkedését és elutasító hozzáállását.
A vizsgálat nyomán fegyelmi eljárás indult, majd a két érintett orvos munkaviszonyát már közel egy éve, 2025 áprilisában megszüntették.
„Ilyen orvosokra nincs szükségünk”
A sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: „Nem szeretnénk olyan orvosokkal dolgozni, akik semmibe veszik a szakmájukat és nem megfelelően kezelik a betegeket.”

Hangsúlyozta: a betegellátásban nem lehet különbséget tenni, teljesen mindegy, hogy a páciens milyen társadalmi helyzetben van, hányadszor jelentkezik a sürgősségen, vagy milyen állapotban érkezik. „Ha jön egy beteg, azt meg kell vizsgálni” – fogalmazott, utalva arra, hogy az érintett orvosok hozzáállása elfogadhatatlan volt.
Kivételes eset, nem rendszerszintű probléma
András-Nagy Róbert a Maszol érdeklődésére fontosnak tartotta leszögezni, hogy ez az eset kivételes volt és káros lenne általánosítani a sepsiszentgyörgyi kórház tevékenységére.
Rámutatott, hogy a sepsiszentgyörgyi kórházban nap mint nap 130 orvos és számos asszisztens, ápoló és egészségügyi szakember dolgozik lelkiismeretesen, szakszerűen végzik a munkájukat és nap mint nap életeket mentenek. „Két orvos kirívó esete nem bélyegezheti meg a kórház egész közösségét és tevékenységét” – fogalmazott az igazgató.
Szigorították az eljárásokat
Érdeklődésünkre, hogy a tragikus esetet követően milyen intézkedéseket hoztak, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő, András Nagy Róbert elmondta: a kórház nemcsak személyi döntéseket hozott – azaz elbocsátotta az érintett orvosokat, hanem belső intézkedéseket is bevezetett.

Magyarázata szerint az egészségügyi ellátás menetét törvény szabályozza, ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi kórházban a történtek nyomán kibővítették és részletesebbé tették az eljárásrendet, egyértelműbbé téve a felelősségi köröket. A cél egyértelmű: hasonló eset többé ne fordulhasson elő.
A sürgősségi ellátáson nagy a nyomás, de nincs felmentés
A sepsiszentgyörgyi kórház által csütörtökön közzétett állásfoglalásban kitérnek arra is, hogy a sürgősségi ellátás rendkívül megterhelő környezet. Az orvosoknak egyszerre kell kezelniük az időnyomást, az információhiányt, a betegek nagy számát és az esetek kiszámíthatatlanságát. Ez a
környezet fokozott szakmai és emberi terhelést jelent, ahol a döntések következményei gyakran azonnaliak és súlyosak lehetnek.
Ugyanakkor hangsúlyozzák: ezek a körülmények nem mentesítenek senkit a szakmai protokollok, szabályok és eljárások betartása alól. „Fontos kimondani azt is, hogy az egészségügyi ellátórendszerekben – nemcsak Romániában, hanem világszerte – előfordulnak orvosi mulasztások. Ezek tragikus következményekkel járhatnak, ugyanakkor minden ilyen eset kivizsgálása és feltárása hozzájárul a rendszer fejlődéséhez, a protokollok pontosításához és a betegbiztonság növeléséhez”, áll a kórház állásfoglalásában.
Együttműködés a hatóságokkal
A sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége közölte: a kivizsgálást saját hatáskörben indították el de a kezdetektől fogva teljes mértékben együttműködnek a nyomozó hatóságokkal, és elkötelezettek a betegek biztonsága és a szakmai felelősségvállalás mellett.
A sepsiszentgyörgyi kórház vezetése részvétét fejezte ki az elhunyt családjának, és a közvéleményt felelős, tényeken alapuló megközelítésre kérte az ügy megítélésekor.
CSAK SAJÁT


