Ha bomolna a koalíció, miniszterelnököt adna az USR

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Temes megyei képviselője, Nicu Fălcoi szerint nem kizárt, hogy felbomlik a jelenlegi koalíció. Mint hangsúlyozta, az USR készen áll részt venni a kormányzásban, ha maga adhatja a miniszterelnököt.
Az ellenzéki párt törvényhozója egy temesvári sajtótájékoztatón azt mondta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) számára már „bevált receptnek" számít, hogy a választások előtt egy évvel visszalép a kormányzástól, vagy egy másik pártnak, vagy egy szakértői kabinetnek engedve át a helyét. Hozzátette, így jártak el 2016-ban is, amikor lemondtak a kormányzásról - de csak látszólag, mert az államtitkáraik, minisztereik, igazgatóik, intézményvezetőik tisztségben maradtak -, majd engedték, hogy a helyükre lépő szakértői kormányt vezető Dacian Cioloş „kitörje a nyakát" és őt okolták mindenért. „Nem lepne meg bennünket, ha most ugyanez történne" - fogalmazott.

Nicu Fălcoi szerint a PSD visszalép a kormányzástól Fotó: Nicu Fălcoi Facebook oldala

A képviselő meglátása szerint ebben az esetben az a legvalószínűbb, hogy a PSD javaslatot tesz egy szakértői kormány alakítására. „Az USR részt venne a kormányzásban, de csak ha maga adhatja a miniszterelnököt. Az USR nem riad vissza a nehézségektől, ehhez azonban arra van szükség, hogy legyen a kezében a döntés" - szögezte le. Hozzátette, arról még nem tárgyaltak, hogy kit nevesítenének miniszterelnöknek, „de több személy szóba jöhet, kezdve Cătălin Drulă pártelnöktől".

Jelen volt a sajtótájékoztatón Temesvár USR-s alpolgármestere, Ruben Laţcău is, aki úgy véli, hogy nem fog felbomlani a koalíció, a két kormánypárt egy „kommunikációs játékot űz", amelynek a célja, hogy ezzel a mesterségesen előidézett „látszatproblémával" tereljék el a figyelmet a valódi gondokról.

Kapcsolódók

Kimaradt?