Robbanás szélén a koalíció, több liberális politikus a PNL kilépését sürgeti

Egyre több nemzeti liberális politikus szorgalmazza pártja kilépését a koalícióból. A költségvetési hiányt ellensúlyozandó intézkedésekről még zajlanak a találgatások, de napról napra nő a feszültség a kormányzati partnerek között. Az elemző szerint a poltikai trükközés kevés lesz Marcel Ciolacunak a kormányzáshoz.      

A kormányból való kilépést sürgeti a Nemzeti Liberális Párt (PNL) néhány markáns figurája. Alin Tișe, a Kolozs megyei tanács elnöke, az országos összehasonlításban az egyik legjobban teljesítő kolozsvári PNL-csapat fontos tagja szerint pártjának ki kell lépnie a kormányból, amennyiben a  figyelmen kívül hagyják a liberális prioritásokat, s adókat emelnek. 

A PNL-PSD vagy PSD–PNL kormány, bármi is a sorrend, de kétpárti kabinet. A kormánynak tartózkodnia kell olyan intézkedésektől, amelyek közvetlenül érintik az egyik vagy a másik párt választóit. Az adóemelés közvetlen módon érinti a PNL szavazóit. Romániát pedig mély válságra és recesszióra ítéli. A reálgazdaság sikeréhez az üzleti élet támogatására is szükség van, az adók emelésének pedig nincs helye. Ha ezt nem veszik figyelembe, akkor ez gyakorlatilag egyenértékű a PNL kormányból való eltávolításával” - fogalmazott Facebook bejegyzésében Tișe. Hozzátette: az ő saját véleményének ad hangot, a kérdésről nem egyeztettek a pártban. 

A pártvezetők egyelőre megértik egymást Fotó: Agerpres

Hasonlóan foglalt állást Temesvár liberális alpolgármestere is. Cosmin  Tabără - aki egyben a temesvári PNL elnöke is - közölte: „kiszállunk a kormányból, vagy fejre esünk”. Szerinte a PNL ki kell álljon a liberális intézkedések mellett. „Nem játszhatunk bábszerepet a parlamentben, nem lehetünk a PSD kulcstartója” - fogalmazott a politikus. Úgy véli, a PNL-nek lépnie kell, mert azt kockáztatja, hogy kiszorul a politikai színpadról. Tabără is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a személyes véleményéről van szó, nem a temesvári PNL álláspontjáról. „De a hallgatás most gyávaságot, cinkosságot és felelőtlenséget jelent" - zárta közlendőjét a politikus. 

Florin Roman, a PNL alelnöke is arról is beszélt, hogy a párt kilép a kormányból. „Nem lehetünk koalícióban, ha az álláspontunkat nem veszik figyelembe. Mi, liberálisok nem értünk egyet azoknak a túladóztatásával, akik már most is adóznak és becsületesen dolgoznak ebben az országban. Szerintünk először a központi közigazgatás reformját kell végrehajtani, drasztikusan csökkenteni kell a nem hatékony, a feladataikat semmibe vevő intézmények számát, csökkenteni kell az államtitkárok, tanácsosok, a vezetői pozíciók számát” – mondta Roman. 

Megszólalt szerdán Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója is. Mint mondta: támogatja a költségvetési hiányt csökkentését célzó intézkedéseket, de az ország politikai stabilitásának fontosságára is felhívta a figyelmet.  

Egyre kevesebb a közös nevező a kétpárti kormányban Fotó: Agerpres

Dan Barbu politikai elemző szerint Marcel Ciolacunak nem lesz elég a politikai trükközés a kormányzához. „Ciolacu miniszterelnökségének első napjától kezdve, állandó választási kampányt folytat, építi saját imázsát.  Igyekszik olyan politikusnak mutatkozni, aki mindent rendbe akar tenni ebben az országban, a futballmeccsek szervezésétől a bolti árak csökkentéséig. Emellett Ciolacu a helyreállítási alapokat (PNRR) használja fegyverként a koalíciós zsaroláshoz. Közli a PNL-sekkel, hogy vagy végrehajtjuk a PNRR-pénzek megszerzéséhez az unió által megkövetelt pénzügyi intézkedéseket, vagy felbomlik a koalíció, és politikai válságba sodródunk” - vázolta a kormányfő taktikáját a stiripesurse.ro portál által idézett Barbu.  

Az elemző szerint Ciolacu nem érti, hogy politikai arroganciájával sok embert felingerel. Emlékeztetett arra: Romániának voltak „kis istenei" a politikában, de mindannyiuk nagyon rosszul végezte. Barbu úgy véli, az a politikai ügyeskedés, az opportunizmus, amellyel a PSD vezetőjének sikerült ilyen magasra jutnia, nem lesz elegendő a fennmaradáshoz. Szerinte a Ciolacu által bemutatott szocialista populizmus bumerángként fog visszatérni ellene. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?