Elmérgesedhet a koalíción belüli viszony, Ciolacu és Ciucă nyugalomra int    

Higgadtságra szólít a kormánykoalíció két pártjának vezetője, miután egymást bíráló üzengetésekbe kezdtek egyes szociáldemokraták, illetve nemzeti liberális politikusok. Az elemző szerint a 2009-esnél súlyosabb válság vár Romániára, ráadásul ma jóval kisebb az emberek tűröképessége. A társadalmi frusztrációt kihasználva, jövőre akár választásokat is nyerhet a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).         

Marcel Ciolacu kormányfő közölte: nem kíván koalíciós konfliktusokba keveredni, „a vezetési feladat fontosabb, mint a politikai véleménynyilvánítás". A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője azt követően mondta ezt, hogy egymást támadó üzengetések kezdődtek el a kormánykoalíció két pártjának politikusai között. A magas költségvetési hiány miatt tervezett megszorító intézkedések nemcsak a lakosság körében, a két kormánypárt berkein belül is feszültséget keltett. 

„Nem fogok olyan konfliktusba keveredni, amelynek semmi köze nincs a polgárok prioritásaihoz. Csak azokért az intézkedésekért fogok küzdeni, amelyek a hétköznapi emberek életét, életszínvonalát és mindennapi problémáit érintik” – írta Facebook bejegyzésében Ciolacu. Mint fogalmazott: nem menekül a felelősség elől, és múltbéli bűnösöket sem keres. 

Nicolae Ciucă volt miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője is nyugalomra intett. „Mi értelme annak, ha valaki Cîțu vagy Câciu urat vádolja, vagy ha másvalaki a Liviu Dragnea által vezetett PSD idején tevékenykedő három miniszterelnök. azaz Tudose, Grindeanu és Dăncilă gazdaságpolitikai és pénzügyi hibáit emlegeti? Semmi” – mondta a szenátus elnöke a PS Newsnak. Egyben arra kért „minden PNL-s és PSD-s kollégát, összpontosítsanak a jövőre és a szerkezeti, költségvetési gondok sürgős megoldására" - mondta Ciucă. 

 Meddig tart Nicolae Ciucă és Marcel Ciolacu érdekbarátsága? Forrás: gov.ro

A két pártvezér üzenete azt követően hangzott el, hogy az elmúlt napokban mindkét formáció részéről támadások érkeztek. Előbb a PNL alelnöke, Robert Sighiartău üzent Ciolacunak a különnyugdíjakról szóló, alkotmányellenesnek minősített törvénymódosítás kapcsán.„Küldetés teljesítve! Mi, a PNL-től a komédiás Ciolacu nyilvános bocsánatkérését várjuk” – írta Sighiartău. A politikus az egykori világhírű komikus, Benny Hill fotóját mellékelte a Facebook bejegyzéséhez. 

Mihai Tudose, a PSD alelnöke és európai parlamenti képviselője azt nyilatkozta, hogy Ciolacut bíráló liberálisok tulajdonképpen Ciucă PNL-elnök leváltásán munkálkodnak. „Elkezdődött volna a vadászati idény a PNL-ben? Egy olyan forgatókönyvvel, amelyben néhány okos PNL-srác kap néhány kevésbé okosat bíz meg azzal, hogy kiprovokáljon néhány PSD-bírálatot a PNL-vezetés címére. Ezután pedig kamatoztatják a gyors vezetőcserével kapcsolatos tapasztalatukat (egyesek szerint szeptember környékén)” – fogalmazott a volt miniszterelnök. 

A kormánypárt néhány nappal ezelőtt az állami kiadások „lehető legnagyobb mértékű” csökkentését, illetve a költségvetési bevételek növelését célzó intézkedési csomagról állapodtak meg. A kiadások csökkentésével év végéig mintegy hatmilliárd lejes megtakarítást szándékoznak elérni. Ugyanilyen mértékben tervezik növelni a költségvetési bevételeket is. A megszorítások részleteinek kidolgozása még zajlik.

Nő a feszültség a Victoria-palotában Forrás: gov.ro

Cristian Hrițuc politikai elemző szerint Románia az elmúlt húsz év második súlyos válságát éli meg. Emlékeztetett rá: a 2009-es krízis miatt az akkori kormányzó, Demokrata Liberális Párt (PDL) nagy politikai árat fizetett. „Ráadásul most a románok már jóval kevésbé elfogadók az áldozatvállalást illetően” − tette hozzá a stiripesurse.ro portál által idézett Hrițuc. Mint fogalmazott, az elmúlt években kialakult egy középosztály, a románok nagyobb jólétnek örülhettek, többen nyaraltak külföldön, elindult egy fejlődés, s ma már nehezebben fogadják el a visszaesést, az életszínvonal csökkenését.  

A válság által sújtott többség számára jelenleg nincs valós politikai alternatíva. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a frusztrációra adott válaszként, bosszúállás gyanánt kap majd szavazatokat, nem feltétlenül azért, mert a megmentést jelenti, vagy mert gazdasági programja, hiteles megoldásai lennének. A szintén ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség már nem jelent opciót azok számára, akik négy évvel ezelőtt erre a pártra szavaztak” − véli Cristi Hrițuc. Szerinte óriási a különbség a 2009-es és az idei romániai válság között, a jelenlegi koalíció nehezen tudja kezelni a krízist, és komoly politikai veszteségei lesznek, nagyobb, mint tizennégy évvel ezelőtt az akkori kormánypárt PDL-nek.

„Egyik kormányzó erő sem tudja megtartani a jelenlegi támogatottságát. Egyértelmű, hogy a PNL veszít a legtöbbet, mert minden megszorító intézkedés elsősorban a PNL-re voksoló réteget érinti. De a PSD sem tudja tartani jelenlegi támogatottságát. A legsötétebb forgatókönyv azonban nem idén, hanem jövő évi választásokon fog bekövetkezni, amikor az AUR megszerezheti az első helyet” – fogalmazott a politikai elemző.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?