Gyerekük születésére készítik fel a háromszéki apákat

A szerző felvételeÚjabb, szülésre való felkészítő tanfolyamot indított apáknak a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház.

A már harmadik alkalommal szervezett képzésre 11 jövendőbeli apa vagy közeli hozzátartozó jelentkezett be, akik öt alkalommal részesülnek egy órás, ingyenes foglalkozásban, amikor szülész-nőgyógyász és neonatológus orvosok felkészítik őket arra, hogy milyen folyamatok zajlanak a szülőszobában és miként tudnak szakmailag és lelkileg is segíteni a vajúdó anyának.

A sepsiszentgyörgyi kórház tavaly szervezte az első szüléssegítő tanfolyamot, amelynek célja, hogy a szüléseknél részt vevő apák vagy közeli rokonok jelenléte valóban hasznára is legyen a vajúdó anyáknak, így akik részt kívánnak venni a gyerekük szülésénél el kell végezzék ezt a tanfolyamot. Emellett nyilván az anyának is bele kell egyeznie, hogy párja vagy valamelyik szülője jelen lehessen a szülésnél. Az apa vagy elsőfokú rokon jelenléte csak a vajúdás idején lehetséges, természetes szülés esetén a kitoláskor vagy császármetszéskor nem lehetnek jelen.

Az apás-szülésre való felkészítő tanfolyam célja, hogy olyan szintre emeljék a résztvevő tudását, hogy ne csak szemlélődő – esetenként akadály – legyen, hanem valóban támogatóan tudja segíteni a szülőanyát. Ugyanakkor a tanfolyam elvégzése és az elismervény megszerzése sem garancia, hogy az apa vagy közeli hozzátartozó biztosan jelen lehet a szülőszobában. A szülést levezető orvosnak és egészségügyi személyzetnek ugyanis teljes autoritása van, és ha úgy ítélik meg, hogy a hozzátartozó jelenléte akadályozza a folyamatot bármikor felkérhetik, hogy hagyja el a szülőszobát.

Ezeket a tanfolyamokat háromhavonta megszervezik, hogy minden érintettnek legyen alkalma elsajátítani a szükséges ismereteket és megszerezni az elismervényt, ami alapján részt vehet az „apás-szülésen”. A sepsiszentgyörgyi kórház honlapján és Facebook oldalán hirdetik meg a következő szülészeti felkészítőt és a bejelentkezési lehetőségeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?