FRISSÍTVE – Gyerektáborok kifizetésére is használhatják a szülők a vakációs utalványokat

FRISSÍTVE: Gyerektáborok kifizetésére is használhatják a szülők a vakációs utalványokat – erről szóló tervezetet fogadott el szerdai ülésén a képviselőház.

Ifjúsági tábor az Arad megyei Kaszoján | Archív felvétel: Pataky Lehel ZsoltAz értékjegyek odaítélését szabályozó 2018/165-ös törvényt módosító javaslat 238 támogató és egy ellenszavazatot kapott az alsóházban.

A tervezet szerint az üdülési csekkeket az ország területén megszervezett iskolai vagy tematikus táborok kifizetésére is felhasználhatják a szülők. A törvényjavaslatot a szenátus már elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott róla.

„A ma megszavazott törvénytervezet a családok megsegítését szolgálja. A törvénymódosítással kibővítjük a kedvezményezettek körét és lehetőséget teremtünk arra, hogy a szülő üdülési utalványaival fedezhesse gyereke iskolai táborának költségeit. Ennek értelmében azon szülők, akiket a munkáltató üdülési utalványokban részesít, nemcsak saját célra, hanem gyermekük javára is felhasználhatják a Románia területén szervezett tematikus iskolai táborok részvételi díjának fizetésére” – nyilatkozta Csép Éva Andrea, az RMDSZ munkaügyekért felelős Maros megyei szakpolitikusa a plénumi szavazást követően.

A törvénytervezet az államelnöki kihirdetés után, a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően lép érvénybe. A vakációs utalványok felhasználásának procedúrájáról a tanügyminisztérium és pénzügyminisztérium közös határozattal rendelkezik majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?