Gheorghe Flutur lesz a PNL ügyvivő elnöke a tisztújító kongresszusig

Gheorghe Flutur fogja vezetni a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) a rendkívüli kongresszusig, amelyen új elnököt választanak az alakulat élére. Erről a politikus maga számolt be vasárnap, a párt politikai bürójának ülése után.

Flutur ügyvivő elnöki megbízatásáról egyöntetűen döntöttek a testület tagjai. Az ülésen arról is határoztak, hogy a pártfőtitkári teendőket Lucian Bode látja majd el ideiglenesen.

Flutur elmondta, a PNL alapszabálya szerint jelen helyzetben egyik első alelnöknek kell átvennie a párt ideiglenes vezetését, és kollégái egyöntetű döntéssel őt bízták meg ezzel a feladattal. Az ülésen arról is határoztak, hogy a pártfőtitkári teendőket Lucian Bode látja majd el ideiglenesen.

„Lehetne beszélni arról, hogy mi működött és mi nem működött, de én nem szeretnék részletekbe bocsátkozni most erről. A párt egységes, valamennyi szervezet itt van, megyünk tovább előre, és menet közben alkalmazkodunk az új helyzethez" - fogalmazott Flutur.

Beszélt arról is, hogy a párt országos tanácsa vasárnap véglegesíti a rendkívüli kongresszus megszervezésének részleteit. A tervek szerint ezt április 10-én 11 órától tartanák meg a parlament épületében, és a pártelnöki tisztségre pályázók április 6-a 18 óráig iktathatják jelöltségüket.

Florin Cîţu szombat délben bejelentette, hogy lemond a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéről, majd Dan Vîlceanu pártfőtitkár is benyújtotta lemondását. A volt miniszterelnök, a szenátus jelenlegi elnöke a bejelentés utáni, sajtónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy személyesen akarta kollégáival tudatni, hogy lemond a pártelnöki tisztségről.

„Nem tehettem ezt meg, mivel a kollégák nem voltak jelen, ezért csak iktattam a pártszékházban a lemondásomat. Ettől a pillanattól kezdve lemondtam a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségéről” – fogalmazott a politikus.

Nyilatkozatában azt is elmondta, hogy tisztában van vele, nehéz a kormánykoalíciós együttműködés a Szociáldemokrata Párttal, meglátása szerint nem is természetes dolog. Eddigi munkájáról azt mondta, hogy pénzügyminiszterként, miniszterelnökként, majd pártelnökként is az ország jólétéért dolgozott.

(Nyitókép: képernyőmentés Gheorghe Flutur vasárnap délutáni sajtónyilatkozatából)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?