banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Furcsa főtanfelügyelő-csere Bihar megyében

Virgil Blage azt ígéri, a jövő hónapban nyilatkozik majd váratlan lemondásának okairól.

Bár a tanfelügyelőség honlapján még Virgil Blage szerepel főtanfelügyelőként, a tisztséget már nem ő tölti be, mivel lemondott, utódja pedig Horea Abrudan. Ez utóbbi mostanáig helyettes főtanfelügyelő volt, s a Mihai Eminescu Főgimnázium informatikatanára. A kinevezése nem hosszú távú, a tisztséget augusztus 31-éig tölti be. Az új főtanfelügyelősnek sűrű napjai lesznek, mivel a pótérettségi után az iskolaigazgatók kinevezése következik.

Abrudan elmondta, keringtek hírek elődje lemondásáról, de mire ő visszatért szabadságáról, Blage szabadságra ment, így nem beszéltek.

A volt tanfelügyelő ugyanakkor a bihorenaul.ro portálnak, mely szintén  nem hivatalos információk alapján számolt be a leváltásról, jelezte, lenne néhány pontosítani valója, de részletesebben csak szeptember 1-je, szabadsága lejárta után beszélne ezekről.

Virgil Blage többek között azt írta a portálnak, hogy nem tesz senkinek szemrehányást, köszöni azoknak, akik bíztak benne és reméli, hogy áldozata nem volt hiábavaló, és mások is lemondanak, vagy lemondatják őket. A volt főtanfelügyelő azt is írta, megvédi a becsületét, bármilyen tisztségben is vannak azok, akik őt akarják besározni, és hogy nem von vissza semmit eddig megállapításaiból. Blage az elmúlt hónapokban több nagyváradi iskolaigazgatóval is konfliktusba került. Florin Nicoară, az Emanuil Gojdu Főgimnázium igazgatója például megnyerte a leváltása miatt a Bihar Megyei Tanfelügyelőség ellen indított pert.

(Nyitókép: ovidan.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?