Forgalomszámlálást végez idén a CNAIR

Forgalomszámlálást végez idén Romániában a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).

A vállalat tájékoztatása értelmében a forgalomszámlálás keretében tíz napon át zajlik majd az adatgyűjtés, ebből hét napon az átlagos forgalmú hónapokban (április, május, október, november) és három napon a legnagyobb forgalmú hónapokban (július, augusztus). A forgalomfelvétellel a hét minden napját lefedik.

Fotó: Agerpres

A CNAIR emlékeztet, hogy forgalomszámlálást ötévente végeznek, kézi felvétellel. Eredetileg 2020-ban kellett volna megszervezni, a koronavírus-járvány miatt azonban elhalasztották, a bel- és külföldi korlátozások hatására ugyanis jelentősen módosult a járműforgalom.

Mérőpontok autópályákon, ország- és megyei utakon lesznek. A sztrádákon és országutakon napi 8 órán át, a megyei utakon napi 14 órán át lesz adatrögzítés.

A CNAIR szerint a forgalomszámlálásból nyert adatok elengedhetetlenül szükségesek az útberuházások, valamint az útkarbantartási és -javítási munkálatok megtervezéséhez, a forgalomszervezési intézkedésekhez, illetve a levegőminőség értékelésére vonatkozó tanulmányok készítésekor is felhasználják ezeket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?