Folytatódik a tömegközlekedési dolgozók sztrájkja Bukarestben

A járművezetők 80 százaléka még mindig nem állt munkába.

A Bukaresti Közszállítási Vállalat (STB) és a hatóságok fenyegetőzései ellenére sem vették fel a munkát a tömegközlekedési járművezetők. vasárnap reggel 791 autóbusz, troli és villamos kellett volna kifusson, azonban csak 181 állt az utazóközönség rendelkezésére.Az igazgatót is lemondatnák | Fotó: Facebook/Sindicatul Liber din STB

Az STB vezetőségének tájékoztatása szerint a járművek 25 százaléka közlekedik, azonban a szakszervezet csak kb. 20 százalékról tud. „A munkavállalók körülbelül 80 százaléka folytatja a néhány nappal korábban kirobbant spontán tiltakozást” – nyilatkozta Vasile Petrariu szakszervezeti elnök. Elmondása szerint a döntéshozók, ahelyett, hogy lépéseket tettek volna a megoldás irányába, elmérgesítették a helyzetet.

A közszállítási vállalat Titan negyedbeli telephelyére, ahol sztrájkoló sofőrök nagyobb csoportja gyűlt össze, csendőrök szálltak ki. Az STB vezetői arra kérik a járművezetőket, hogy fejezzék be a sztrájkot.

A közszállítási dolgozók új kollektív munkaszerződést és béremelést követelnek, valamint Adrian Criț vezérigazgató leváltását. Állításuk szerint a járművezetők jelenlegi átlagkeresete bruttó 4 ezer lej, vagyis kb. nettó 2 200, annak ellenére, hogy szombaton, vasárnap és a hivatalos ünnepnapokon is dolgoznak.

Kapcsolódók

Kimaradt?