Fegyelmi eljárással fenyegetik a sztrájkoló bukaresti járművezetőket

A Bukaresti Közszállítási Vállalat (STB) igazgatótanácsa úgy döntött, hogy a szombattól munkájukat újra felvevő járművezetők esetében a belső szabályzat szerinti fegyelmi vizsgálatnak nem lesz következménye – közölte szombaton Adrian Criţ, a STB vezérigazgatója.

Válsághelyzetben válságmegoldásokra van szükség, emiatt hozta meg javaslatára az igazgatótanács ezt a döntést – számolt be a vezérigazgató szombat délután tartott sajtótájékoztatóján.

Nyomatékosította azonban, hogy minden olyan alkalmazott ellen eljárást indítanak, aki korlátozza a járművezetőket azon jogukban, hogy munkájukat végezzék.

„Ha a sztrájk folytatódik, a munkavállalóknak már nem lesz biztos a munkahelyük” – szögezte le Adrian Criţ. Nyomatékosította, a bukaresti törvényszék törvénytelennek nyilvánította a sztrájkot és elrendelte leállítását.Fotó: Agerpres

A vezérigazgató szerint a sztrájk által eddig okozott kár mintegy 20 millió lejre tehető, „de nem is ez a fontos”, hanem az, hogy a főváros lakossága nem tudta használni a tömegközlekedést.

„Ezt a társadalomnak okozott kárt bírósági úton fogják behajtani azokon, akik ezt a törvénytelen sztrájkot kirobbantották” – tette hozzá Criţ.

Az igazgató felkérte a járművezetőket, hogy még szombaton álljanak vissza munkába, ellenkező esetben veszélybe kerül az állásuk. Ha folytatják a sztrájkot, a belső szabályzat előírásait érvénybe léptetik. Ez pedig előírja, hogy „ha a munkavállaló 3 egymást követő napon nem jelenik meg a munkahelyén, automatikusan felbonthatják munkaszerződését” – fűzte hozzá.

Nyomatékosította, tisztában vannak azzal, hogy a munkavállalók túlnyomó többségét a szakszervezeti vezetők manipulálták.

Szombaton is folytatták a Bukaresti Közszállítási Vállalat alkalmazottai a szakszervezet által csütörtökön kirobbantott sztrájkot, annak ellenére, hogy a fővárosi törvényszék pénteken törvénytelennek nyilvánította az akciót és elrendelte leállítását.

Szombat estére beindult a forgalom a 14-es és a 21-es villamos vonalán, jelentette be Facebook-oldalán Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere, aki üdvözölte azoknak a járművezetőknek a döntését, akik felvették a munkát. Mint írta, a hatóságok által rendelkezésükre bocsátott zöld számon már több alkalmazott jelzete, hogy a szakszervezeti vezetők nyomást gyakoroltak rájuk annak érdekében, hogy továbbra se dolgozzanak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?