Figyelmeztet a vasúttársaság: Az életét kockáztatja, aki szabálytalanul kel át a síneken (VIDEÓ)
Az Országos Vasúttársaság (CFR) hétfőn a vasúti átjáróknál előforduló súlyos szabálytalanságokat mutatott be, határozottan elítélve a veszélyes és kockázatos magatartást.
„A felvételek a jelzések és a védelmi rendszerek szándékos figyelmen kívül hagyását mutatják, mind egy gépjárművezető, mind egy gyalogos részéről” – tették hozzá a CFR képviselői, hangsúlyozva, hogy a képeket továbbítják a rendőrségnek.

A felvételeken látható, amint egy kisáruszállító jármű vezetője áthalad az átjárón, miközben a sorompók éppen leereszkednek, egy gyalogos pedig közvetlenül egy közeledő vonat előtt kel át a síneken, miközben a sorompók már teljesen le vannak engedve,.
A CFR sajtóközleménye szerint a felvétel megerősíti, hogy a jelzőberendezések és az automata sorompók az előírásoknak megfelelően működtek.
„Ennek ellenére a járművezető a sorompók leengedése közben kényszerítette ki az áthaladást, a gyalogos pedig azok teljes leeresztése után, rendkívül kis távolságra a mozdonytól kelt át a vasúti pályán. Mindkét helyzet emberéletek elvesztéséhez vezethetett volna. A CFR hangsúlyozza, hogy a vasúti átjáróknál bekövetkező balesetek fő oka továbbra is az emberi tényező. Egy több száz tonnás vonat nem tud irányt változtatni, és hosszú féktávolságra van szüksége, amely akár az 1 000 métert is elérheti. A közlekedési szabályok be nem tartása súlyos kockázatoknak teszi ki a közlekedés résztvevőit, és komoly következményekkel jár minden érintett számára” – áll a közleményben.
A társaság képviselői emlékeztetnek arra, hogy az automata sorompóval ellátott vasúti átjáróknál a fény- és hangjelzések kötelező megállást írnak elő, és a vonat abszolút elsőbbséget élvez. Az átkelés kikényszerítése vagy a biztonsági berendezések megrongálása súlyos törvénysértésnek minősül, és tragikus következményekkel járhat.
„A CFR határozottan elítéli az ilyen magatartásokat, és a felvételeket továbbítja az illetékes hatóságoknak, nevezetesen a rendőrségnek, az érintett személyek azonosítása és a hatályos jogszabályokban előírt intézkedések alkalmazása érdekében” – zárul a közlemény.
CSAK SAJÁT