Fiatalok is elhunytak a koronavírus-fertőzés szövődményeiben

Az elmúlt 24 órában 512 halálesetet jegyeztek és 14 950 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak Romániában – jelentette kedden a részletes adatokat a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A koradélutáni adatokban a GCS 512 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról tájékoztatott, de ezek közül 4 haláleset korábban következett be. Az elhunytak közül egy páciens a 10 és 19 közötti, négy a 20 és 29 év közötti korosztályhoz tartozott, tizenegyen 30 és 39 év közöttiek, tizenkilencen 40 és 49 év közöttiek, negyvenhatan 50 és 59 év közöttiek voltak, 128 áldozat 60 és 69 év közötti, 165 elhunyt 70 és 79 év közötti volt, 138 páciens életkora meghaladta a 80 évet.

Az 512 halálos áldozat közül 465-en nem voltak beoltva, ugyanakkor 464-nek volt valamilyen társbetegsége. A 47 beoltott áldozat 30 és 39 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és valamennyien más betegségekben is szenvedtek.

Ezzel 46 015-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

Fotó: MTI

A halálos áldozatok között van egy 14 éves fiú, illetve négy, 30 éven aluli fiatal is, akik közül egyik sem volt beoltva koronavírus ellen.

A GCS adatai szerint a 14 éves fiú bukaresti, társbetegségei is voltak.

A négy fiatal közül az egyik egy 21 éves, szintén bukaresti nő, a másik egy 20 éves Konstanca megyei fiatalember. Meghalt még egy 28 éves Hunyad megyei nő, illetve egy 27 éves Iaşi megyei férfi. Valamennyinek volt még valamilyen betegsége és egyikük sem volt beoltva.

A járvány kezdete óta több mint 46 ezren haltak meg

Az új fertőzéses esetekkel 1 602 830-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 7711-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. napot követően lett ismét pozitív a tesztjük. Ugyanakkor 1 358 530személyt gyógyultnak nyilvánítottak, a járvány kezdete óta a fertőzés következtében elhunytak száma 46 015-re emelkedett.

Eddig 10 223 507 RT-PCR koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában, és 4 297 968 antigén gyorstesztet végeztek.

Az elmúlt 24 órában 26.202 RT-PCR tesztet végeztek el (14.557-et az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 11.645-öt pedig kérésre), és 48.942 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel. Az új igazolt esetek mellett 1470 személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.

Több mint húszezer fertőzöttet kezelnek kórházban

Jelenleg 20 442 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, és 1861 személy szorul intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 478 kiskorú van, és közülük 44-et ápolnak az intenzív osztályon.

Románia területén 148.914 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 19.632 intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 56.195 személy van házi, 96 intézményes karanténban.

Az elmúlt 24 órában 7781 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban és további 860 a kizárólag a tájékoztatást szolgáló 0800 800 358-as zöldszámra.

Nincs szabad intenzív terápiás hely

Országosan egyetlen szabad intenzív terápiás ágy sem áll jelenleg rendelkezésre Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el különböző kórházakban.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint szerdán 1743 intenzív terápiás ágy volt elkülönítve koronavírus betegek számára. Országosan rendelkezésre áll emellett 149 tartalék intenzív terápiás ágy a Covid-19-betegek számára, ebből a tartalékból pótolják a kórházak szükségleteit.

Országosan jelenleg összesen 1861 intenzív terápiás ágyat foglalnak el koronavírussal fertőzött páciensek.

A GCS emlékeztet, hogy folyamatosan dolgoznak az intenzív terápiás ágyak és az intenzív osztályra kerülő betegeket ellátó szakszemélyzet számának növelésén. Elsősorban az olyan személyeknek szánt ágyak számát igyekeznek növelni, akik alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződnek, mivel esetükben a társbetegség magas kockázati tényezőt jelent, állapotuk könnyebben válságosra fordulhat.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?