Fehér megyében ismét korlátozzák a vízhasználatot

A kánikula és a szárazság miatt hétfőtől Fehér megye több településén korlátozzák a vízhasználatot, írja a Rador hírügynökség.

A helyi vízművek azzal indokolta a döntést, hogy a következő napokban magas hőmérsékleti értékek várhatóak, az elhúzódó szárazság miatt pedig a víztározók hamar kiürülnek, időnként így újra kell őket tölteni. A megye több településén július elején is racionalizálták az ivóvíz-szolgáltatást.

Július 25-től új program szerint biztosítják az ivóvizet többek között Abrudbányán is, Gergelyfáján pedig szünetel a vízszolgáltatás.Fotó: Pexels

Felvinc községben, Székelyföldváron és a Marosújvár melletti településeken naponta kétszer, reggel 6 és 9, illetve este 6 és 10 óra között folyik víz a csapból.

A Fehér megyei vízművek arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy felelősen, kizárólag fogyasztásra és háztartási célokra használja a vizet, ellenkező esetben a racionalizálás elhúzódhat, de a víz teljes lezárása is lehetséges.

A Román Országos Vízügyi Főigazgatóság (ANAR) múlt heti közleménye szerint 17 megye 214 településén korlátozták a vízhasználatot a szárazság miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?