Fechet szerint ezek a problémák a visszaváltási rendszerrel (SZAVAZZ!)

Túl apróbetűs a visszaváltható csomagolás (ambalaj cu garanție) felirat a palackokon, időnként nem működik vagy tele van a visszaváltó automata, a kisboltok még nem igazán ismerik a rendszert, néha nem olvassa be a kódokat az automata, de mindez orvosolható Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter szerint, aki alapjában véve elégedett a rendszerrel, írta meg a Hotnews.ro.  

„Romániában sem történik más, mint ami a működés első évében történt mind a 13 olyan uniós országban, amely már bevezetett egy ilyen betétdíjas visszaváltási rendszert” – jelentette ki Mircea Fechet környzetvédelmi miniszter a rendszer működési problémáival kapcsolatos újságírói kérdésekre.

Fotó forrása: Mircea Fechet Facebook-oldalaElmondta, ő maga is az első naptól használja, és ütközött már problémákba, például „néhány esetben azt tapasztaltam, hogy a logó nagyon kicsi volt egy-egy csomagolástípuson, amit én személy szerint nem találtam megfelelőnek”. Arra a kérdésére, hogy meg fogja-e kérni a gyártókat, hogy változtassanak a csomagoláson lévő feliraton, hogy az emberek felismerhessék, melyik palack betétdíjas, a miniszter azt mondta, jelezte a gyártóknak, de június 30-tól ez már nem lesz kérdés, hiszen a polcokon lévő összes csomagolás betétdíjas lesz.

Kimaradt kisboltok, nem működő automaták

Ezenkívül azzal is szembesült, hogy „a környékbeli kisboltok vezetői még nem ismerik a betétdíjas-rendszert. Úgy véli, őket sem bírságokkal kell kötelezni, hanem érvekkel meg lehet győzni arról, hogy „ezt az erőfeszítést az országért tesszük”.

Szavazó

Visszaváltod az italcsomagolást, amire kifizetted az 50 banis betétdíjat?

Szavazás eredménye
Szavazás eredménye

Probléma az is, hogy még a nagy áruházláncoknál is előfordul, az automaták vagy tele vannak, vagy nem működnek időnként. „Még a nagy szupermarket-láncoknál is láttam olyant, hogy a gépek konténerei vagy tele voltak, vagy nem működtek, de csak egyszeri problémaként észleltem ilyent. Ilyenekre számítottam, és megoldhatók (...).Persze frusztráló, amikor az ember egy táskányi palackkal érkezik a boltba, és azt látja, hogy a gép nem működik, mert épp megtelt” – mondta el Fechet. Úgy gondolja, ezek meg fognak oldódni, hiszen egy kereskedő sem akarja elveszíteni a vásárlóit.

Fotó forrása: Mircea Fechet Facebook-oldalaIdőnként problémák adódnak a leolvasandó kódokkal is, néha nem fogadja el a csomagolást a gép. Erről a miniszter azt mondta: „Voltak olyan helyzetek, amikor az automata gyűjtőgépek nem ismerték fel egy termék bizonyos jellemzőit. Ez azért van, mert ez a gép beolvassa a vonalkódot, azonosítja a terméket, majd további két ellenőrzést végez: az egyik a csomagolás súlyával kapcsolatos – és ha a csomagolás nem teljesen üres, akkor a gép visszautasíthatja azt, mert nem akarunk folyadékot az automata gyűjtőrendszerekben –, és az okozhat még gondot, ha a gép nem azonosítja, hogy milyen alakú a csomagolás, akkor megint csak visszautasíthatja a csomagolást” – fejtette ki Fechet.

A 30 ezer egyedi csomagolásból egy-egyet még nem ismer a rendszer

Hozzátette, „30 000 egyedi csomagolás használatos Romániában, és lehetséges, hogy egy vagy két vagy épp tíz típusnál előfordulhat, hogy az alakjával, vonalkódjával vagy súlyával kapcsolatos hiba van, de ezt egyszer kell megoldani, és akkor többé nincs gond azzal a bizonyos italcsomagolással. Természetesen több ilyen helyzet lesz”.

Fotó forrása: Mircea Fechet Facebook-oldalaA problémákon túl a miniszter szerint „működik az elektronikus visszaváltó berendezések hálózata, az integrált informatikai rendszer – amely folyamatosan közli, hogy mennyi csomagolást dolgoznak fel – és általában a válogató és számoló infrastruktúra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?