Fechet: sok pénzt fektettek hulladékválogató infrastruktúrába, de kihasználatlanul hever

Románia sok pénzt fektetett a hulladékválogató infrastruktúrába, amelyet gyakran nem használnak ki. Más országokból származó hulladékot hasznosít újra Románia, mert a sajátját képtelen, nyilatkozta a környezetvédelmi miniszter kedden – számol be a News.ro.

Mircea Fechetet arról kérdezték, hogy Románia mennyi szemetet gyűjt szelektíven, és milyen kapacitással rendelkezik a gyűjtésre és újrahasznosításra.

Fotó forrása: a Környezetvédelmi Minisztérium Facebook-oldala

 „Sajnos, és nem annyira a számadattól félek, mint inkább a tendenciától, amely nem úgy alakul, ahogyan azt elvárnánk. Jelenleg a hulladékok 12-13 talán 14%-os szelektíven gyűjtéséről beszélhetünk, attól függően, hogy hogyan számolunk. Ez szégyenletes szám, mert sok pénzt fektettek már be a válogató infrastruktúrába, amely gyakran kihasználatlanul hever, sok pénzt fektettek be a biológiailag lebomló hulladék kezelésére szolgáló infrastruktúrába, például azokba a komposztáló egységekbe, amelyek gyakran kihasználatlanul hevernek” – magyarázta a miniszter, aki szerint kapacitás lenne az újrahasznosításra, és hulladék is, mégis importálják.

„Vannak hulladéklerakóink, van kezelési infrastruktúránk, vannak újrahasznosító létesítményeink. Amikor elmegyek egy nagy romániai újrahasznosítóhoz, és Ausztráliából vagy hasonló távolságból más országokból hozott PET-bálákat mutatnak nekem, miközben tudom, hogy a romániai hulladéklerakókban rengeteg PET-et találunk, ami erőforrás lehetne, ilyenkor csak aggódni tudok” – mondta Fechet.

Hozzátette, Románia azért hasznosítja újra a más országokból származó hulladékot, mert a sajátját nem tudja újrahasznosítani.

„Azért hasznosítjuk újra mások hulladékát, mert jelenleg nem vagyunk képesek a sajátunkat újrahasznosítani, abban az értelemben, hogy bár a legtöbbször a törvényeknek megfelelő hulladékkezelési szerződések megvannak, a válogató és kezelő létesítményeink szintén, mégis az újrahasznosítható anyagok nagy része ahelyett, hogy feldolgozókba kerülne, két okból is a szeméttelepeken végzi. Vagy az emberek gyűjtik őket vegyesen, – és nagyon nehéz a minőségi PET-et visszanyerni egy szemetesből, az szennyezett a biológiailag lebomló hulladékkal, mert tudni kell, hogy a válogatást legtöbbször kézzel végzik, – és vannak olyan helyzetek, amikor még ha a lakosság teszi a dolgát, tőle az újrahasznosítóig tartó lánc mentén valami hiba csúszik be, valami elvesz. Akár a hulladékgyűjtő, akár a polgármester, akár a válogató hibája, a hulladék végül valahogyan úgy végzi, hogy beszennyezik egymást, és ahelyett, hogy az újrahasznosító üzemekbe kerülnének, hogy munkahelyeket teremtsenek, hogy kevésbé terheljék a természeti erőforrásokat, a legjobb esetben a szeméttelepeken végzik” – magyarázta a környezetvédelmi miniszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?