Előzetesbe került a féri, aki elütött egy rendőrt és megpróbált elmenekülni

Elfogták és 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki Bukarest első kerületében autójával elütött egy rendőrt, majd kiszállt az autójából és elmenekült a baleset helyszínéről.

A közlekedési rendőrség tájékoztatása szerint szombat reggel a román főváros első kerületének egyik útján szerveztek ellenőrző akciót, hogy kiszűrjék az alkohol vagy pszichoaktív anyagok hatása alatt vezető sofőröket.

Fotó forrása: Román Rendőrség

Hajnali fél öt körül a közlekedésrendészet egyik rendőre megálljt jelzett egy járműnek, amelynek vezetője nem engedelmeskedett és továbbhajtott. A közlekedésiek üldözőbe vették a sofőrt és kezdetben sikerült is feltartóztatniuk az autót egy szomszédos utcában.

Az üldözött ekkor áttörte a rendőrök által felállított útzárat, elütve az egyik rendőrt, majd továbbhajtott. A sofőr egy közeli utcában hagyta az autót és gyalog menekült tovább, igaz, nem sokáig, mert a rendőrök elfogták, őrözetbe vették és bíró elé állították előzetes letartóztatási kérelemmel. A hatóság el is rendezlte a 30 napos fogva tartását.

A rendőrség bűnügyi vizsgálat keretében megkezdte a nyomozást az ügyben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?