Elkészült az új lutheránus kápolna a Házsongárdi temetőben

Temetőkápolna és közösségi tér szerepét is betölti majd az evangélikus-lutheránus egyházközösség új kápolnája a Házsongárdi temetőben. Az épület tervezésében és kivitelezésében nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy modern és korszerű létesítményt hozzanak létre, amely beépül a temető környezetébe.

Fotók forrása: Bienala Națională de Arhitectură

Már csak a városi közművekhez való csatlakozás, a víz és a gáz bevezetése van hátra, és teljesen elkészül az új lutheránus kápolna a Házsongárdi temetőben. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke megkeresésünkre elmondta, az épület több funkciót is betölt majd, és nem kizárólag felekezeti jellegű lesz. Bármelyik történelmi egyház használhatja majd temetési szertartásokra, ugyanis elsősorban ezt a célt szolgálja. A már eleve meghatározott szerepe mellett azonban lesz egy másik, éppen annyira fontos célja is az épületnek: egy olyan közösségi hely lesz a Házsongárdi temetőben, ahol különböző megemlékezéseket lehet majd tartani akár nemzeti ünnepeink, akár egyéb kiemelkedő alkalmaink kapcsán. A püspök úr elmondta, fontos volt, hogy legyen egy helyük, ahol nincsenek szigorú időkorlát közé szorítva egy-egy esemény alkalmával, és esetleges rossz időben sem kell majd szabadtéren tartani a programokat. Mint mondta, az épületben körülbelül száz ember fér el, ám a körülötte levő tér úgy van kialakítva, hogy akár több százan is részt vehetnek egy-egy szertartáson vagy megemlékezésen.

Adorjáni Dezső Zoltán elmondta, rengeteg segítséget kaptak a magyar kormánytól és a kolozsvári magyar vezetőségtől az ötletük kivitelezéséhez. Úgy gondolja, mindenki látja azt, hogy ez az épület nem csak a kolozsváriaknak szól, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságnak készült.

Az új kápolna tervezője, Tóthfalusi Gábor megkeresésünkre elmondta, hogy egy hosszú és összetett munkafolyamat áll mögöttük. Nem egyszerűsítette meg a dolgot, hogy egy adott hely, a régi kis épület nyomvonalára kellett megtervezni egy sokkal nagyobb és modernebb létesítményt, ám úgy gondolja, a lehetőségekhez mérten ki tudták hozni a maximumot belőle. A régi épület neogótikus homlokzatát át tudták emelni az újra, és eköré szervesen nőtt a szoborszerű kápolna, mely egy toronyszerű haranglábbal is rendelkezik. Mint mondta, a kápolna különlegessége, ami bár sokkal inkább a hely adottságaiból, mintsem tudatos tervezői munkából fakadt, a kelet-nyugatolás. A harangláb keleti fekvésű, oda kialakítottak egy teret a koporsók elhelyezéséhez, így ez olyan érzést kölcsönöz, mintha a harang kísérné utolsó útjára a halottat. A ravatalozóasztal forgatható, így az olyan alkalmakkor, mikor többen gyűlnek össze, mint ahányan kényelmesen elférnének a benti helységben, a tér kitágítható. A pincében egy urnatemető is helyet kapott egy kis szószékkel, de az épületben kisebb irodákat, mosdókat és konyhát is kialakítottak.

Tóthfalusi Gábor elmondta: remek csapattal dolgozott együtt. A püspök úr nagyon sok mindenben szabadkezet adott nekik, érezték a bizalmát, ennek pedig az eredménye egy olyan kápolna lett, amely – ahogy a tervező fogalmazott – segíthet elmélyülni, és talán egy kis megnyugvást is adni azoknak, akik szeretteiket gyászolják. Mind az anyaghasználat, mind a színvilág szempontjából erre törekedtek.

Weber Tibor, a kápolna építésének kivitelezéséért felelős Weberbau cég vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy a helyszín különlegessége nem könnyítette meg a munkafolyamatot. Mint mondta, tulajdonképpen egy építőtelepet hoztak létre egy temetőben, ami azzal járt, hogy igazodniuk kellett a temetési szertartások időpontjaihoz és az építési területhez igencsak közel fekvő sírokhoz. Mindez egy nagy szakmai kihívást jelentett, rengeteg idő és energia áll mögötte, de úgy érzi, sikeres projektet tudnak majd lezárni, amikor az épület ténylegesen átadásra kerül. Mint fogamazott, mindannyikunak érdeke volt, hogy a kápolna a lehető legmodernebb, de egyben a környezetébe maximáisan beilleszkedő, mind látványos, mind jól funkcionáló létesítmény legyen, hiszen nem csupán a következő pár évre készült, hanem egész generációkat kell majd szolgálnia a jövőben is.

Az evangélikus-lutheránus egyházközösség új kápolnáját a tervek szerint jövő tavasszal szentelik fel, de a technikai átvételre már hamarabb sor kerül.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?