Elítélték a testvérét meggyilkoló Bihar megyei nőt

Alapfokon tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Bihar megyei törvényszék azt a szentandrási nőt, aki idén februárban meggyilkolta a saját testévért.

A 42 éves férfi holttestére, mint ismeretes, a Nagyváradod és a Szentandrás közötti új út mentén, a mezőn találtak rá. Később a vádiratból kiderült, hogy előtte való este a testvérpár együtt sétált a kerékpárúton, mígnem a 49 éves nő a mezőre húzta fivérét. Zsebéből egy kötéldarabot vett elő, amivel megfojtotta a földre tepert férfit. „Miután meggyőződött róla, hogy az áldozat nem lélegzik, elvette tőle a telefonját, a pénztárcáját és a cigarettáját. Feltételezhetően azért, hogy megnehezítse az azonosítást” – idézett a vádiratból a Bihoreanul.

Illusztráció: Borsi Balázs

A nő, akit Luminița Leucának hívnak a történtek után hazament, majd másnap a munkahelyén vette őrizetbe a rendőrség. Azóta is vizsgálati fogságban van.

Helyi értesülések szerint a nő férfi testvérével és két lánytestvérével lakott együtt egy szentandrási tömbházlakásban. Négyük közül csak az elkövető dolgozott. A munkanélküli férfi állítólag gyakran erőszakkal fenyegette lánytestvéreit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?