Eldőlt: a HiSky „reptet” Nagyváradról Londonba

Aláírják azt a partnerségi megállapodást, amelynek értelmében a HiSky légitársaság menetrendszeri járatokat működtet majd a nagyváradi reptérről Bukarestbe és Londonba, továbbá charterjáratot is indít majd egyiptomi, törökországi és tunéziai helyszínekre.

Mint korábban írtuk, ez a moldovai vállalat volt az egyedüli, amelyik az önkormányzat tenderkiírására jelentkezett. Abban partnert kerestek az Air Oradea számára a járatok működtetésére. A szerződést április 11-én írják alá, miután a keddi rendkívüli tanácsülésen a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzatok is rábólintottak a társulásra. Mindkét tanácsülésen a szociáldemokrata frakció tartózkodása mellett fogadták el a határozatokat – adta hírül a Bihoreanul.

Fotó: a HiSky Facebook-oldala

Florin Birta, Nagyvárad polgármestere emlékeztetett, hogy heti öt, oda-vissza Nagyvárad-Bukarest járatot, és heti három oda-vissza Nagyvárad–London járatot terveznek, ugyanakkor a HiSky az egyiptomi Hurgadába, a törökországi Antalyaba és a tunéziai Monastirba is indít majd charterjáratokat. A menetrendszerinti járatokat legkésőbb október 31-ig kell elindítani.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az önkormányzat 2021-ben alapított saját légitársasága, az Air Oradea nem tudott működőképessé válni az elmúlt években, ezért kerestek tapasztalt partnert a járatok működtetéséhez. Eredetileg az önkormányzat 3 millió eurót ajánlott, de végül 750 ezer euróval száll be a társulásba. Egészen pontosan évente 150 ezer euró lesz a hozzájárulása az Air Oradeán keresztül a járatok működtetéséhez.

A HiSky egy kisinyovi székhelyű, moldovai fapados légitársaság, amelynek romániai bázisa a kolozsvári reptéren van, ugyanakkor a megállapodás értelmében Nagyváradon is lesz munkapontja.

Ismeretes, hogy a Bihar megyei tanács egy menetrendszerinti Nagyvárad–Varsó járatot is támogat az elkövetkező években. Ennek üzemeltetésére a lengyel Polskie Linie Lotnicze „LOT” társaság jelentkezett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?