Ismét közszolgáltatás lesz Nagyváradon a polgári légiszállítás

Ilie Bolojan megyei tanácselnök hóbortja közel 10 millió euróba kerülhet az adófizetőknek.

Megszavazta a Bihar megyei önkormányzati testület a Nagyvárad-Varsó repülőjáratok üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményének elfogadását. A nemzetközi tenderre egyetlen cég jelentkezett, a lengyel állami légitársaság (LOT).Fotó: Facebook/LOT Polish Airlines

A kiírás értelmében a légiforgalmi vállalatnak heti négy járatot kell üzemeltetnie a bihari megyeszékhely és a lengyel főváros között. Az első gépnek legkésőbb július 1-én kell felszállnia. A szerződés 2028 május 31-én jár le.

A szolgáltatás fejében, melyet a megye lakosságának elsöprő többsége gyaníthatóan sosem fog igénybe venni, a Bihar megyei önkormányzat maximum 9,871 millió eurót fizet majd ki a LOT-nak. A számla végösszege lehet kisebb is, attól függően, hányan utaznak majd a Nagyvárad-Varsó járatokon. Az önkormányzat vállalta, hogy az említett értékhatárig kiegészíti a bevételeket, hogy a profitráta elérje az 5 százalékot.

A megye vezetősége szerint a közpénzből finanszírozott repülőjáratok indítását az indokolja, hogy Nagyváradról a világ szinte bármely pontja elérhető legyen. A költséges projekt valójában Ilie Bolojan azon rögeszméjének az eredménye, hogy Nagyváradon nemzetközi reptér működjön.

Mivel piaci feltételek mellett egyetlen légitársaság sem akar Váradról repülni, a megyei önkormányzatnak egyszer már közszolgáltatássá tette a légiközlekedést, 800 ezer eurót fizetett a Ryanairnek, hogy a városból járatokat indítson. A szerződés lejártával az ír fapados társaság azonnal megszüntette a váradi járatait.

Ugyancsak Bolojan kezdeményezésére, 2021-ben a megyei önkormányzat, a nagyváradival társulva, Air Oradea néven, 15 millió lejes törzstőkével légitársaságot alapított. Az üzleti terv nélkül létrehozott dilettáns és életképtelen vállalkozás megbukott, soha egyetlen gépe nem szállt fel.     

Azt, hogy Ilie Bolojan újabb nekifutása, hogy bekapcsolja Nagyváradot a nemzetközi polgári légiforgalomba sikeres lesz-e, az idő dönti majd el. A körülmények nem igazán kedvezőek, hiszen Nagyváradról könnyen elérhető a debreceni és a kolozsvári reptér, ahonnan 50-nél több célállomásra indulnak fapados járatok.

Nagyváradról jelenleg kizárólag Bukarestbe közlekednek menetrendszerű járatok, ezeket a Tarom üzemelteti.

Kapcsolódók

Kimaradt?