Eldőlt: Romániában lesz a 2027-es téli ifjúsági olimpiai fesztivál

Második alkalommal szervezheti meg Románia a téli ifjúsági olimpiai fesztivált, miután az Európai Olimpiai Bizottság Bukarestben tartott közgyűlésén elfogadták a pályázatát – jelentette be pénteken a Román Olimpiai- és Sportbizottság (COSR).

Ahogyan írtuk, a kormány csütörtökön fogadta el azt a memorandumot, amelyben jóváhagyták a brassói pályázatot. Közleményük alapján a barcasági térség mellett székelyföldi helyszínek is bekapcsolódnak majd a 2027-es EYOF-ba.

Fotó: COSR

Mihai Covaliu, a COSR elnöke pénteken emlékeztetett arra, hogy a téli olimpiai fesztivál nagyon sikeres volt 2013-ban, amikor szintén Brassó volt a házigazda. Az infrastruktúra már ki van építve, az elkövetkező négy esztendőkben annak a továbbfejlesztése, korszerűsítése lesz a feladat. „A kormány és a helyi önkormányzatok minden támogatást megadnak, hogy a lehető legjobb körülmények között szervezzük meg a 2027-es EYOF-ot” – mondta Covaliu.

Emlékezetes, hogy 2013-ban a rövidpályás gyorskorcsolyázó Imre Emil aranyérmet nyert Romániának.

Ezt a 14 és 18 év közötti fiataloknak szánt multisport eseményt kétévente rendezik. Jövőre Grúzia lesz a házigazda.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?