Együtt Egymásért, Szentmiklósiakért: tartós élelmiszereket gyűjtenek Gyergyóban

Idén nyolcadik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Együtt Egymásért, Szentmiklósiakért karitatív programot, amely a járványhelyzet miatt idén is szerényebb lesz, de a nehéz anyagi körülmények között élők számára a tartósélelmiszer-gyűjtést ezúttal is megtartják – adta hírül közleményében az önkormányzat.

A 2021-es program mottójának Máté evangéliumát választották: „…Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.”

„Az idei évünket is átírta a világjárvány, de ennek ellenére a célunk változatlan: összefogni városunk segíteni vágyó egyházi vezetőit, civil szervezeteit és a vállalkozások képviselőit azon hátrányos helyzetű családok, idősek megsegítése érdekében, akiknek gondot jelent a mindennapi megélhetés az ünnepi időszakban még inkább, mint máskor” – jegyzik meg a szervezők.

Mint írják, mindig nagy szükség van a közösség összefogására, a bizonytalanság által beárnyékolt hétköznapokban reményt adhat, ha lehetőségeinkhez mérten az idei adventben is odafigyelünk a közösségünkre. „2021-ben az Együtt Egymásért, Szentmiklósiakért program szervezőiként és résztvevőiként is fokozottan vigyáznunk kell egymás egészségére, így – mindannyiunk érdekében – kerülnünk kell a nagyobb létszámú események szervezését, a tartósélelmiszer-gyűjtés viszont, a biztonsági előírások betartásával ezúttal is változatlanul megvalósul a november 26. és december 19. közötti időszakban” – részletezték.

A gyergyóiak felajánlásaikat folyamatosan bevihetik a megjelölt időszakban az következő gyűjtőpontokhoz: Sláger Center, a Bucsin negyedi BB Market, a Bucsin negyedi Amigo üzlet, a Virág negyedi Barabás Húsbolt, a főtéri Kordial üzlet, a felszegi Diszkont üzlet, valamint a felszegi Tinka Bolt. Ezeken kívül hétköznapokon 8 és 16 óra között a polgármesteri hivatal Szociális Igazgatóságának Kárpátok utca 5. szám alatt található székhelyén is fogadják az adományokat.

„A korábbi években példaértékű volt városunk civil szervezeteinek, egyházainak és cégeinek összefogása. Tavaly a Szociális Igazgatóság munkatársainak közreműködésével és a felajánlásoknak köszönhetően 261 családot tudtunk megajándékozni” – emlékeztet az önkormányzat, amely arra kéri a lakosságot, hogy idén is vállaljanak partnerséget a programban, és a jó cél érdekében a környezetükben élők, rokonok, barátok, szervezeti tagok, kisközösségek megszólításával, biztatásával mozgósítsák az adakozni vágyó városlakókat.

(Címlapkép: Gyergyószentmiklós Önkormányzata/Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?